FILMEZZUNK.HU
Előzetest kapott Val Kilmer dokumentumfilmje, mely életéről és a gégerákkal való küzdelméről szól

Előzetest kapott Val Kilmer dokumentumfilmje, mely életéről és a gégerákkal való küzdelméről szól

707

Előzetest kapott Val Kilmer dokumentumfilmje, mely életéről és a gégerákkal való küzdelméről szól

Val Kilmernél (Top Gun -1986-, The Doors -1991-, Mindörökké Batman -1995-) még 2015-ben diagnosztizáltak gégerákot, amit a színész eleinte nem osztott meg a médiával. Most azonban egy dokumentumfilmben őszintén beszél a rákkal való küzdelmeiről, még úgy is, hogy beszélni csak egy elektromos beszédsegítő készülékkel tudott, amely jelentősen eltorzította a hangját. Ha ez még nem lenne elég, az egykori szívtipró egy csövön keresztül tudott csak enni, és beszélni is alig tudott, mivel a gégerák miatt elvesztette a hangját.

Dokumentumfilmje a Val címet kapta. A cannes-i filmfesztiválon debütáló alkotás személyes hangvételű, amely Kilmer életét mutatja be és részletesen kitér eltitkolt betegségére is. A filmben rengeteg archív felvételt láthatunk a színészről, amelyeket a különböző filmforgatásokon még anno maga rögzített. A sztár a videóban beszélt arról is, hogy milyen fontos volt számára a dokumentumfilm elkészítése.  A torokrákkezelés után lábadozó 61 éves Kilmer rekedtes, nehezen érthető hangon szólt, de mint mondta, “varázslatos élete” volt. A dokumentumfilm azért is egyedülálló, páratlan és csodálatos, mivel Ő, mint a film producere és alkotója Leo Scottnak és Ting Poonak rendelkezésére bocsátotta a több ezer órányi saját készítésű házi videóit is, amelyeket gyermekkorától forgatott.

“Val nagyon sokrétű, csodálatos ember. Ezt az érzést akartuk átadni a filmben, a spiritualitásától a nagyszerű humorérzékéig,”

– mondta el Scott. A dokumentumfilm egyik jelenetében -ami a videón is látható-, egy 1980-as évek elején készült felvételen Sean Penn és Kevin Bacon társaságában  áll a színpadon a fiatal Kilmer. Val megható dokumentumfilmje július végén kerül az amerikai mozikba, augusztustól pedig az Amazon Prime-on lesz látható.

Szerző: MéziMcFly

A szülinapos Val Kilmer 10 legjobb filmje, amit vétek lenne kihagyni


Article Tags: · ·