FILMEZZUNK.HU
Vadonatúj előzetest kapott az Örökkévalók, amelyben előtérbe kerül az első nyíltan meleg szuperhőspár

Vadonatúj előzetest kapott az Örökkévalók, amelyben előtérbe kerül az első nyíltan meleg szuperhőspár

2143

Vadonatúj előzetest kapott az Örökkévalók, amelyben előtérbe kerül az első nyíltan meleg szuperhőspár

Az Örökkévalók (Eternals) egy igazán különleges darabja lesz a Marvel Filmes Univerzumnak, ugyanis debütálni fog benne az első nyíltan meleg szuperhős. Haaz Sleiman és Bryan Tyree Henry (ő játsza Phastost, az egyik szuperhőst) egy meleg párt alakítanak majd, akik házastársak a történet szerint, egy gyermekük is van.

Sleiman elmondta ezzel kapcsolatban, hogy izgatottan várja már az ősszel érkező filmet.

„Ez az első Marvel filmem, és nagyon izgatott miatta. Annyira büszke vagyok arra, amit a Marvel elért, mert egy nagyon átgondolt módon közelítették meg Phastost, aki a film legnagyobb szuperhőse. Én vagyok a férje, egy építész, egy gyermekünk is van. Azt kívántam, hogy bárcsak én lennék a szuperhős, mert mikor láttál egy muszlim nyíltan meleg színészt, aki szuperhőst játszik? Alig várom, hogy lássam!”

A Marvel filmjében egy csók is elcsattan majd a szereplők között, ezt Sleiman meg is erősítette korábban. Elmondása szerint egy nagyon megindító jelenet lesz, mely a forgatáson is emlékezetes volt szerinte. Az Örökkévalók novemberben érkezik meg, Chloé Zhao rendezésében, Richard Madden, Kunail Nanjiani, Salma Hayek, Lauren Ridloff, Bryan Tyree Henry, Angelina Jolie, Haaz Sleiman és Kit Harrington főszereplésével.

Minden idők 7 legrosszabb filmje

(Via acinemanias.com)


Article Tags: · · · · · · · · · · ·