FILMEZZUNK.HU
Fotókkal adtak ízelítőt az Avatar 2-ből

Fotókkal adtak ízelítőt az Avatar 2-ből

13900

Fotókkal adtak ízelítőt az Avatar 2-ből

Egy kis előzeteset adtak az Avatar című film második részéből fotókkal, amelyet majd jövő év végén mutatnak be a nagyközönségnek. 2009 decemberében hatalmas sikerrel mutatták be az Avatar című filmet. Az alkotás rendezője, James Cameron pedig kisvártatva be is jelentette, hogy a történetnek lesz folytatása is. Az Avatar második része már készül, a tervek szerint pedig tizenhárom évvel az első rész bemutatója után, 2022-ben lesz a premier. A film közösségi oldalain néhány fotót is közzétettek a rajongók számára. Ígéretek szerint a második részben visszatérnek Pandorába is, de a világ egy új részét is felfedezhetjük majd. És hogy valójában milyen lesz ez a világ, arról pár képet most meg is mutattak:

Fotókkal adtak ízelítőt az Avatar 2-ből

Az előzetes fotókon nem véletlenül látható víz, ugyanis Cameron már korábban is beszélt arról, hogy a második részben a víz alatt lakó na’vik világát mutatná be egy összefüggő történetben. Nagy szerepet kapnak a gépek is, valamint visszatérnek a főszereplők, Sam Worthington, Zoe Saldana, Sigourney Weaver és Stephen Lang. Az Avatar folytatásainak forgatásain motion cpautre technológiát használnak a kis és a nagy “dolgokhoz” is.

az Avatar folytatásainak forgatásain motion cpautre technológiát használnak a kis és a nagy "dolgokhoz" is.

A tervek szerint a következő részek 2022, 2023, 2025 és 2027-ben lesznek majd láthatók. Az Avatar 2009 decemberében bemutatott, 3D-s amerikai sci-fi film. Az alkotás 237 millió dolláros költségvetéssel készült el. A forgatás alatt rengeteg technikai újítást és trükköt alkalmaztak, melyek nagy részét maga a rendező, James Cameron találta ki és valósította meg. A világhírű rendező már a Titanic elkészítése előtt kitalálta a történetet, a forgatókönyvet azonban csak annak bemutatása után írta meg. Úgy gondolta, hogy az Avatart az akkori technológiával nem lehetett volna megvalósítani, ezért félretette filmtervét.

Fotókkal adtak ízelítőt az Avatar 2-ből

2002-ben azonban, amikor Peter Jackson rendezésében a mozikba került A Gyűrűk Ura trilógia második része, Cameron Gollam figuráját látva már tudta, hogy a számítógépes grafika lehetőségei fejlődtek annyit, hogy végre elkészíthesse az Avatart. A rendező komolyan bele is fogott a film elkészítésébe, amely két évet vett igénybe. A végeredmény negyven százalékban élőszereplős, hatvan százalékban pedig számítógépes grafikákkal készített. Az alkotás hatalmas kasszasiker lett, valamint ez a film a világ legelső, teljesen 3D-s élményt nyújtó mozija.

Demi Moore bájos arcát a plasztika teljesen tönkretette – 59 évesen így néz ki

(via erdekescikkek.hu)


Article Tags: · · ·