FILMEZZUNK.HU
"Próbálok nem úgy gondolni magamra, mint egy kalap sz*rra" - Will Smith bocsánatkérésétől hangos most a világ

“Próbálok nem úgy gondolni magamra, mint egy kalap sz*rra” – Will Smith bocsánatkérésétől hangos most a világ

3367

“Próbálok nem úgy gondolni magamra, mint egy kalap sz*rra” – Will Smith bocsánatkérésétől hangos most a világ

Will Smith egy 5 perces videóban kért bocsánatot. Chris Rock a napokban azt mondta, hogy már túltette magát az idei Oscar-gálán Will Smith-től kapott pofonon, lassan a hallása is visszatér, szóval az élet megy tovább. A humorista és a színész viszont azóta sem beszélte meg személyesen a konfliktust, legalábbis ez derül ki a Smith által most közzétett videóból, melyben a rossz vicc miatt Rockot felpofozó színész először beszél részletesen a március végi botrányról.

A pofon vágott Chris Rock is végre megszólalt Will Smith taslija után

A színész – aki mellesleg a pofon után átvehette a legjobb férfi főszereplőnek járó aranyszobrot a Richard királyban nyújtott alakításáért – három olyan kérdésre válaszol az alább látható felvételen, melyet elmondása szerint az elmúlt hónapokban többször is feltettek neki. Az első az, hogy miért nem kért bocsánatot Rocktól rögtön a díj átvételekor tartott köszönőbeszédében.

„Ködös volt az agyam, minden nagyon zavaros volt. Utána próbáltam felvenni a kapcsolatot Chrisszel, de azt az üzenetet kaptam, hogy nem áll készen arra, hogy beszéljünk, és ha az lesz, akkor ő fog keresni. Szóval Chrisnek azt üzenem, hogy bocsánat, a viselkedésem elfogadhatatlan volt, és hogy én készen állok, bármikor is szeretne beszélni. Bocsánatot akarok kérni Chris anyukájától is. Láttam egy interjút vele, és ez egyike azon dolgoknak, amiket nem fogtam fel abban a pillanatban. Azaz hogy milyen sok embernek okoztam sérülést akkor. Szóval szeretnék bocsánatot kérni Chris anyukájától és Chris családjától, főleg Tony Rocktól [szerk.: Chris Rock öccse]. Vele nagyon jó volt a kapcsolatom, ő volt az én emberem. Ez a kapcsolat talán már helyrehozhatatlan.„

– kezdi válaszát Smith.

„Azzal töltöttem az elmúlt három hónapot, hogy újrajátszottam magamban a történteket, próbáltam megérteni az apró részleteket és az eset komplexitását. Most nem tudok mindenre kitérni, de annyit mondhatok mindenkinek, hogy nincs olyan porcikám, amely úgy gondolná, hogy helyesen viselkedtem abban a pillanatban. Egy porcikám sem gondolja úgy, hogy ez volt az optimális mód arra, hogy kezeljem a tiszteletlenség vagy inzultus miatti érzését.„

Jada Pinkett Smith először szólalt fel azóta, hogy férje, Will Smith felpofozta Chris Rockot

Rock ugyebár a színész felesége, Jada Pinkett Smith kopaszságán viccelődött a díjátadón, ezután csattant el a híres pofon. A színésznőnek egy betegség miatt hullott ki a haja, és sokan úgy gondolják, hogy Will Smith valójában nem is a humorista poénja miatt ment fel a színpadra, hanem mert a nő forgatta a szemét és arra “utasította” férjét, hogy csináljon valamit. A színész ezt határozottan tagadja:

„Nem. Én magam hoztam meg a döntést, a saját élményein és a Chrisszel közös múltunk alapján. Jadának nem volt köze hozzá. Sajnálom, babám. És szeretnék bocsánatot kérni a gyerekeimtől és a családomtól is azért a botrányért, amit okoztam.”

Smith elnézést kért azoktól is, akik vele együtt jelölve voltak aranyszoborra, de a pofonja miatt sokkal kevesebb szó esett róluk.

„Megszakad a szívem, hogy meggyaláztam a nagy pillanatotokat. Még mindig látom magam előtt Questlove szemeit [szerk.: a The Roots dobosa és a dokumentumfilmes kategóriát megnyerő A lélek nyara rendezője]. Az ő díjának az átadása alatt tört a dolog. Az a szó, hogy bocsánat, nem elég.”

Jada Pinkett Smith először szólalt fel azóta, hogy férje, Will Smith felpofozta Chris Rockot

Végül pedig arra kérdésre válaszolt Smith, hogy mit üzen azoknak az embereknek, akik felnéztek rá a pofon előtt, és akik azóta elmondták, hogy csalódtak benne.

„Az én központi traumám az, hogy csalódást okozok embereknek. Utálok cserbenhagyni embereket. Szóval pszichológiailag és érzelmileg is fáj tudni azt, hogy nem feleltem meg annak a képnek és benyomásnak, ami az emberekben él rólam. Mély bűntudatot érzek. De próbálom úgy megélni a bűntudatot, hogy közben ne szégyelljem magam. Ember vagyok és hibát követtem el, de próbálok nem úgy gondolni magamra, mint egy kalap sz*rra. Szóval azt üzenem ezeknek az embereknek, hogy tudom, zavarba ejtő és sokkoló volt, ami történt, de megígérem, hogy mélyen elkötelezett vagyok aziránt, hogy fényt, szeretetet és örömet hozzak a világba. Ha kitartotok mellettem, ígérem, újra barátok tudunk majd lenni”

– zárta mondandóját.

Milyen betegséggel is küzd valójában Jada Pinkett Smith?

(Via IGN Magyarország)


Article Tags: · · ·