FILMEZZUNK.HU
Kate Winslet és lánya együtt szerepelnek új filmjükben - itt az előzetes hozzá!

Kate Winslet és lánya együtt szerepelnek új filmjükben – itt az előzetes hozzá!

429

Kate Winslet és lánya együtt szerepelnek új filmjükben – itt az előzetes hozzá!

Nem ez az első alkalom, hogy anya és lánya egy filmben szerepelnek. Kate Winslet 22 éves lánya, Mia Threapleton már nem teljesen kezdő, ami a színészetet illeti. Első szerepét a 2014-es A virág románca című filmben kapta – amiben szintén édesanyja mellett játszott –, majd 2020-ban a Shadows című thrillerben is megmutathatta tehetségét. Az igazi kiugrási lehetőség azonban most érkezett el számára: szerepet kapott ugyanis a Dominic Savage filmrendező által készített, BAFTA-díjra jelölt I Am Ruth című drámaantológia-sorozatban. Mia az édesanyjával, Kate Winslettel egy anya-lánya párost alakít a vásznon.

Mia Threapleton az Oscar-díjas színésznő legidősebb gyereke. Kate Winslet 1998-ban ment hozzá Jim Threapleton rendezőhöz, és 2000-ben született meg első és egyetlen közös gyerekük, Mia Honey Threapleton. Egy évvel a kislány születése után a házaspár útjai különváltak.

Mióta kiderült a súlyos betegsége, először jelent meg a nyilvánosság előtt Christina Applegate és sajnos lesújtó így látni

(Via Maria Claire.hu)


Article Tags: · · · ·