FILMEZZUNK.HU
15 híresség, akiket gyerekként kirúgtak az iskolából

15 híresség, akiket gyerekként kirúgtak az iskolából

8504

Hírességek, akiket gyerekként kirúgtak az iskolából

Természetesen az oktatás nagyon fontos, de persze nem példa nélküli, hogy valaki magas képzettség nélkül is sikeres lesz. Bőven akadnak olyan sztárok, akiknek nem volt lehetőségük befejezni az iskolát. A nagy lehetőség ugyanis nem várta volna meg őket, és ők inkább az álmaikat követték. 15 híres csillagot találtunk, akiket gyerekként kirúgtak az iskolából.

1. Jennifer Lawrence

15 híresség, akiket gyerekként kirúgtak az iskolából

A színésznőről sokáig pletykálták, hogy nem fejezte be az iskolát, majd egy hosszú interjúban maga is bevallotta, hogy tényleg kimaradt a középiskolából, és egyáltalán nem bánja. Döntenie kellett ugyanis, hogy az álmai után megy, vagy a képzést folytatja, és ő a színészetet választotta. „A saját utamat akartam járni. Rátaláltam arra, amit csinálni szeretnék, és nem akartam, hogy bármi az útjába álljon.” – indokolta a döntését.

2. Ryan Gosling

15 híresség, akiket gyerekként kirúgtak az iskolából

A színész egészen fiatalon megízlelte a sikert, hiszen 13 évesen már ő is a Mickey Mouse klubban játszott. Itt indult a karrierje, ahogy nagyon sok sztárnak, például Brintey Spears-nek és Justin Timberlake-ne is. Ryan tudta, hogy a színészet az, amivel foglalkozni akar, ezért a hírek szerint 17 évesen kirúgatta magát a középiskolából, hogy a pályafutására koncentrálhasson.

3. Harry Styles

15 híresség, akiket gyerekként kirúgtak az iskolából

Harrynek akkor kellett elhagynia a középiskolát, amikor 16 éves volt. Ő inkább az X-Factort választotta, aminek köszönhetően a One Direction együttes is megalakult.

4. Gisele Bündchen

15 híresség, akiket gyerekként kirúgtak az iskolából

A világhírű brazil modell 14 évesen hagyta ott a középiskolát, hogy folytatni tudja kibontakozóban levő modellkarrierjét. Ennek ellenére, hogy Gisele nem fejezte be a sulit, mára megtanult 5 nyelven beszélni.

Oldalak: 1 2 3 4


Article Tags: · · · · · · · · · · · · · · · · ·