FILMEZZUNK.HU
Biztosan elkészül a Holnap határa 2!

Úgy tűnik, hogy sínen van A holnap határa 2!

7496

Úgy tűnik, hogy sínen van A holnap határa 2!

2014 egyik nagy meglepetésfilmje volt Tom Cruise időhurkos sci-fije, A holnap határa. Ebben az általa megformált újonc katona egy idegenek lényekkel vívott háború kellős közepén újra és újra átéli ugyanazt a napot, és mindig máshogy hal meg benne. A film nagy sikert aratott, de immár nyolcadik éve várják a rajongók a folytatást. Mi a helyzet?

Tom Cruise - A holnap határai

A holnap határa 2-ről nagyjából az első rész első pozitív kritikái és bevételi adatai után lehetett már hallani. Egy ilyen siker ritkán marad folytatás nélkül, így ebben az esetben is biztosra vehették a rajongók, hogy látják még kedvenceiket idegenekkel csatázni. Igen ám, de máig nem nagyon történt érdemi előrelépés a projektben. Az első részt (és vélhetően a másodikat is) rendező Doug Liman egy interjúban korábban arról beszélt, hogy igazából csak a sztárokon múlik, mikor indul be igazán a munka.

Ez azt jelenthetné, hogy tulajdonképpen minden készen áll a forgatáshoz, és már csak arra várnak, hogy Tom Cruise és Emily Blunt találjon végre szabad időt a naptárában. De valójában azért nem ez a helyzet. Ha hinni lehet a híreknek, egyelőre még a forgatókönyv sem készült el. Ami azért is gond, mert például Emily Blunt kezdettől fogva nem volt teljesen biztos benne, hogy szeretne visszatérni. Egy korábbi interjúban úgy fogalmazott, csak akkor látja értelmét, ha a forgatókönyv tényleg elég jó. Mostanra viszont állítólag minden fontosabb szereplő rábólintott a folytatásra, csak épp mind Tom Cruise, mind Emily Blunt igen sűrűn be van táblázva, így egyelőre továbbra is kérdéses, mikor indulhat be a gépezet igazán.

Emily Blunt

Ami történetet illeti, természetesen alig tudni valamit a tervekről. Egyes források szerint a készítők az időhurkot egy picit jobban kitágítanák, ami azt jelenti, hogy az események közvetlenül az első film után vennék fel a fonalat, de aztán valahogy visszakerülnénk az időben az első rész története elé. Így kapnánk egy előzmény-folytatást.

Összegezve tehát, a film alapötlete már nagyjából megvan, a rendező és a főszereplők is rábólintottak a projektre, ugyanakkor egyelőre még azt sem tudni, hogy mikor kezdődhet a forgatás, arról nem is beszével, hogy egy ilyen film rendkívül költséges lenne, ami egy franchise sokadik részénél talán nem probléma, de itt bizony ez is közbeszólhat. Mivel Tom Cruise a következő másfél-két évre is szinte végig be van táblázva (Emily Bluntról nem is beszélve), így 2023 közepénél korábban aligha lehet bármi az egészből, mindenesetre nyitva tartjuk a szemünket az újabb fejleményekre.

Így néznek ki a Szerelmes hangjegyek sztárjai napjainkban!

(Forrás: mafab.hu)


Article Tags: · · · · ·