FILMEZZUNK.HU
The Woman King – A harcos (2023) - Kritika

The Woman King – A harcos (2023) – Kritika

1318

The Woman King – A harcos (2023) – Kritika

Ennek köze van a Fekete Párduchoz? Kérdezik sokan. A filmhez egyáltalán nem kapcsolódik, viszont a Marvel nagy sikerű, de állításaiban annál botrányosabb produkciójában az uralkodó körüli női testőrség és a Gina Prince-Bythewood filmjében látható különítmény egy tőről fakad. A Woman King viszont fiktív környezet helyett Dahomey Királyságának történelmi környezetében ábrázolja a szűz női harcosokból álló, Agojie névre hallgató elit különítményt. A történelmi hitelesség kérdésén túl pedig az előzetes aggályokat az aktuálpolitkai és feminista áthallások számára kiváló terepként szolgáló koncepció adja – vajon hogyan kezelték az alkotók ezeket a buktatókat?

The Woman King – A harcos (2023) - Kritika

A Dahomey királyát védő elit alakulat élén a környék legkeményebbnek tűnő harcosa, Nanisca (Viola Davis) áll, aki az uralkodóval egyetemben a döntésre kényszerül, hogy népe folytassa a rabszolga-kereskedelmet, amely anyagi biztonságot kölcsönöz számukra, vagy igyekezzen kisebb háborúval és etikusabb kereskedelemmel megteremteni saját stabilitását. A harcosnők vezetője leendő kardforgatók újabb generációját képzi ki, amikor felfigyel Nawi-ra (Thuso Mbedu), akiben hatalmas potenciál rejlik, viszont kevésbé szereti betartani a parancsokat. Kettejük generációs női identitása egyezéseiben és különbségeiben egy kiképzéstörténeten keresztül enged betekintést az Agojie-k életébe és az őket körülvevő feszítő társadalmi dilemmákba.

Számos filmet ismerünk, amelyre ráaggatták a történelmileg hiteltelen jelzőt, azonban a Woman King a kor és a környezet hiteltelen rekonstrukciója mellett sem mondható annak.

Prince-Bythewood filmje nem egy történelmi film kíván lenni, csupán egy régi kor világába visszahelyezett tanulság, dráma és mondanivaló, amely inkább szól az aktuálisról, mint a múltról. Ezzel pedig semmi gond nincs, amíg nem propagál, nem keveri össze a korok erkölcsi fejlettségét és nem zuhan ki kortárs dilemmája a régmúlt szövetéből. Sajnos mindhárom megtörténik kisebb-nagyobb aránnyal.

The Woman King – A harcos (2023) - Kritika

Nyílt propagandával nem szembesülünk, szerencsére van annyira finoman kezelve a történet, hogy a műfaji elemek vigyék el a hangsúlyt, viszont számos esetben ismerhetünk rá egy radikálisabb feminista paradigmára. Erre az egyik legerőltetettebb példa a patriarchális társadalomból a „férfierőszak” elől menekülő Nawi képe vagy éppen egy harcosnő párviadala az erőszakolójával. Ezek a korszakban elképzelhető esetek lehettek, viszont itt a főszereplők narratívába illeszkedésének hangsúlyos és kizárólagosnak tűnő alapjai, ezek a karakterelemek természetesen a XXI. század emberével kommunikálnak. További problémákat szül a kor erkölcséből levezetett tanulság is, ugyanis a Dahomey Királyság rabszolgatartás dilemmája a pénzügyi síkon a haszon szempontjából értelmeződik valójában és nem erkölcsi síkon: erkölcsi forradalmat volt szükséges a filmben minden nő és nőbe szerelmes férfi nyakába aggatni, hogy azonosulhatóak legyenek.

A gond, hogy amikor a gyilkolás szinte természetes kiválasztódásként értelmeződik, elég nehéz kinézni ugyanazon szereplőkből a rabszolgatartásra vonatkozó humanitárius érzékenységet.

Ezeket a hatalmas ellentmondásokat feloldani lehetetlen, viszont csak úgy vagyunk képesek értelmezni mindezt, hogy az amúgy izgalmas harcjelenetek közötti aktuálpolitikai kommentárokat korunkkal állítjuk párhuzamba, ettől azonban kevésbé lesz minőségibb és koherensebb. A film érdemei közepesre egyensúlyozzák a filmet, ugyanis az afrikai puszták narancsos árnyalatú képei gyönyörű vizualitású világot tárnak elénk, ahol az impozáns harcjelenetek és a korrekt kiképzéstörténet-szál kevésbé hagy unatkozni. Habár nem sok kiszámíthatatlan jelenet tarkítja a filmet, a váratlant Viola Davis zseniális alakítása jelenti, amely legalább annyira széles érzelmi spektrumon mozog, mint az aktuálpolitikai utalásoktól hüledező, majd a csatajeleneteken ámuldozó néző.

The Woman King – A harcos (2023) - Kritika

A Woman King úgy próbál politizálni, hogy a mozgó ajkai közül nemigen képes szavakat kipréselni, viszont több mint kétórás játékideje alatt legalább annyira megtanulunk szájról olvasni, hogy csalódjunk a tartalmi koncepcióban. Lehet, hogy a történet alapjaiban jól kivitelezett, de ez önmagában túl kevés egy ilyen ellentmondásosra sikerült koncepció mellett. Az előkészültek idején Lupita Nyongo kilépett a projektből és úgy döntött, hogy elutazik az Agojie-k egykori területére dokumentumfilmet forgatni: lehetséges, hogy ő hozta ki a legtöbbet a harcosnők koncepciójából a Woman King-el és a Fekete Párduccal a mezőnyben.

//Csuka Gergő kritikája//

Rebel Wilson 35 kilós fogyása bizonyítja, hogy semmi sem lehetetlen, csak küzdeni kell érte

The Woman King – A harcos (2023) - Kritika Ennek köze van a Fekete Párduchoz? Kérdezik sokan. A filmhez egyáltalán nem kapcsolódik, viszont a Marvel nagy sikerű, de állításaiban annál botrányosabb produkciójában az uralkodó körüli női testőrség és a Gina Prince-Bythewood filmjében látható különítmény egy tőről fakad. A Woman King viszont fiktív környezet helyett Dahomey Királyságának történelmi környezetében ábrázolja a szűz női harcosokból álló, Agojie névre hallgató elit különítményt. A történelmi hitelesség kérdésén túl pedig az előzetes aggályokat az aktuálpolitkai és feminista áthallások számára kiváló terepként szolgáló koncepció adja – vajon hogyan kezelték az alkotók ezeket a buktatókat? A Dahomey királyát védő elit alakulat élén a környék legkeményebbnek tűnő harcosa, Nanisca (Viola Davis) áll, aki az uralkodóval egyetemben a döntésre kényszerül, hogy népe folytassa a rabszolga-kereskedelmet, amely anyagi biztonságot kölcsönöz számukra, vagy igyekezzen kisebb háborúval és etikusabb kereskedelemmel megteremteni saját stabilitását. A harcosnők vezetője leendő kardforgatók újabb generációját képzi ki, amikor felfigyel Nawi-ra (Thuso Mbedu), akiben hatalmas potenciál rejlik, viszont kevésbé szereti betartani a parancsokat. Kettejük generációs női identitása egyezéseiben és különbségeiben egy kiképzéstörténeten keresztül enged betekintést az Agojie-k életébe és az őket körülvevő feszítő társadalmi dilemmákba. Számos filmet ismerünk, amelyre ráaggatták a történelmileg hiteltelen jelzőt, azonban a Woman King a kor és a környezet hiteltelen rekonstrukciója mellett sem mondható annak. Prince-Bythewood filmje nem egy történelmi film kíván lenni, csupán egy régi kor világába visszahelyezett tanulság, dráma és mondanivaló, amely inkább szól az aktuálisról, mint a múltról. Ezzel pedig semmi gond nincs, amíg nem propagál, nem keveri össze a korok erkölcsi fejlettségét és nem zuhan ki kortárs dilemmája a régmúlt szövetéből. Sajnos mindhárom megtörténik kisebb-nagyobb aránnyal. Nyílt propagandával nem szembesülünk, szerencsére van annyira finoman kezelve a történet, hogy a műfaji elemek vigyék el a hangsúlyt, viszont számos esetben ismerhetünk rá egy radikálisabb feminista paradigmára. Erre az egyik legerőltetettebb példa a patriarchális társadalomból a „férfierőszak” elől menekülő Nawi képe vagy éppen egy harcosnő párviadala az erőszakolójával. Ezek a korszakban elképzelhető esetek lehettek, viszont itt a főszereplők narratívába illeszkedésének hangsúlyos és kizárólagosnak tűnő alapjai, ezek a karakterelemek természetesen a XXI. század emberével kommunikálnak. További problémákat szül a kor erkölcséből levezetett tanulság is, ugyanis a Dahomey Királyság rabszolgatartás dilemmája a pénzügyi síkon a haszon szempontjából értelmeződik valójában és nem erkölcsi síkon: erkölcsi forradalmat volt szükséges a filmben minden nő és nőbe szerelmes férfi nyakába aggatni, hogy azonosulhatóak legyenek. A gond, hogy amikor a gyilkolás szinte természetes kiválasztódásként értelmeződik, elég nehéz kinézni ugyanazon szereplőkből a rabszolgatartásra vonatkozó humanitárius érzékenységet. Ezeket a hatalmas ellentmondásokat feloldani lehetetlen, viszont csak úgy vagyunk képesek értelmezni mindezt, hogy az amúgy izgalmas harcjelenetek közötti aktuálpolitikai kommentárokat korunkkal állítjuk párhuzamba, ettől azonban kevésbé lesz minőségibb és koherensebb. A film érdemei közepesre egyensúlyozzák a filmet, ugyanis az afrikai puszták narancsos árnyalatú képei gyönyörű vizualitású világot tárnak elénk, ahol az impozáns harcjelenetek és a korrekt kiképzéstörténet-szál kevésbé hagy unatkozni. Habár nem sok kiszámíthatatlan jelenet tarkítja a filmet, a váratlant Viola Davis zseniális alakítása jelenti, amely legalább annyira széles érzelmi spektrumon mozog, mint az aktuálpolitikai utalásoktól hüledező, majd a csatajeleneteken ámuldozó néző. A Woman…

Értékelés

Színészi alakítás - 65%
Rendezés - 45%
Cselekmény - 40%
IMDB - 68%
Rotten Tomatoes - 94%
Mafab.hu - 48%

60%

User Rating: Be the first one !
60

Article Tags: · · · · · · · · ·