FILMEZZUNK.HU
Brutálisan nagyot bukott a Shazam 2, amelyben nyíltan bemutatkozik a DC első meleg főhőse

Brutálisan nagyot bukott a Shazam 2, amelyben nyíltan bemutatkozik a DC első meleg főhőse

1682

Brutálisan nagyot bukott a Shazam 2, amelyben nyíltan bemutatkozik a DC első meleg főhőse

A Shazam! Az istenek haragját eredetileg az Avatar: A víz útjával egy időben akarták mozikba küldeni, de aztán a Warnernél meggondolták magukat, és inkább eltolták a bemutató 2023 márciusára, ahol legalább olyan rosszul, ha nem rosszabbul nyitott, mint ha az A víz útja árnyékában maradt volna. Az első rész 2019-ben 53,5M dollárral kezdett, ami ebben a műfajban szintén nem számított kiemelkedő eredménynek, de a folytatásnak még ezt is sikerült alulmúlnia, nem is kicsit.

Brutálisan nagyot bukott a Shazam 2, amelyben nyíltan bemutatkozik a DC első meleg főhőse

Az istenek nagyon haragudhatnak erre a filmre, mert a nyitóhétvégéjét csupán 30,5M dollárral zárta, ami 43%-kal kevesebb az első részénél, 22%-kal kevesebb az egyik mélypontnak tartott Morbiusénál, sőt, még a Ragadozó madarak 33M dolláros nyitányát is alulmúlta, és csak egyedül a DC Szuperállatok ligája című, nem sok vizet zavaró animációs filmnél sikerült több pénzt termelnie. Ez bizony rém gyenge egy egyébként teljesen jó fogadtatásban részesült első rész után, szóval a Warner marketingesei valamit nagyon elronthattak. Ráadásul a kritikák sem olyan jók már, mint az előző rész esetében, hovatovább a nemzetközi bevételek is kiábrándítóak (~35M dollár eddig) szóval félő, hogy ezzel a filmmel véget is érnek Billy Batson kalandjai.

A Shazam folytatásában nyíltan felvállalja az egyik főhős, hogy a saját neméhez vonzódik

(Via IGN Magyarország)


Article Tags: · ·