FILMEZZUNK.HU
Renfield (2023) - Kritika

Renfield (2023) – Kritika

980

Renfield (2023) – Kritika

Vámpírfilm halovány erotikus töltettel, vér, Nosferatu, Lugosi Béla, Universal-féle horrorkorszak, Gary Oldman, Bram Stoker, rengeteg adaptáció ellenére kevés tényleges siker: a Drakula-filmek szerteágazó univerzumára utalnak ezen szimbólumok, amelyek elsőre eszébe is juthatnak a horrorklasszikus hevesebb és visszafogottabb rajongóinak. A felsorolásból viszont hiányzik az, aki nélkül nehezen tudnánk elképzelni a vámpírfilmek eredettörténetét, aki nélkül a vérszomjas gróf nehezen tudná elképzelni fél-életének nehézkes megtartását, Chris McKay pedig filmjének főhősét és címét: Renfield. A méltatlan adaptációnak köszönhetően a Drakula-franchise elég sok csorbát szenvedett az elmúlt időben a semmitmondó, újítani képtelen próbálkozások miatt, az utolsó reménység Robert Eggers Nosferatu remake-jén kívül az a film volt, amit előre kiröhögött mindenki, amint szembetalálkozott Nick Cage bugyuta vámpírfogas pojácáskodásával. Aki nevetett, nagyon jól tette: ez is volt a cél.

Renfield (2023) - Kritika

Chris McKay trashbe hajló koncepciójában Renfield két világ között egyensúlyozik és eleinte jól érzi magát Drakula mellett alávetett, az emberek viszonyában szupererejénél fogva fölérendelt szerepben, mígnem filozofálgatásba kezd az élet értelméről és rájön: ő igazából csak szabad akar lenni. Inkább választaná az elnyomott szerepet, ha azt az ő saját, egyéni döntése eredményezné, minthogy Drakula gróf béklyói közt fulladozzon ábrándozva a kötöttség nélküli élet szépségén. A film egyik pozitívuma, hogy kettejük viszonya egy toxikus kapcsolat hasonlataként bontakozik ki és a szinte tét nélküli, öldöklős történet egyik fricskája a pszichológiai háttér lesz mindvégig. Renfieldnek egy túlvilági lényt kell legyőzni, de ennek nincs kilátása addig, amíg nem változtat életfelfogásán.

Meglepő, de Chris McKay filmje nem horrorfilm, csak tematikájában emlékeztet a műfajra: a fantasztikum, amely a két főszereplő emberfeletti képességét adja, csupán kellék egy akcióvígjátékhoz, ugyanis Renfield kénytelen elpusztítani egy komplett gengsztersereget és pár bérgyilkost, akikkel összetűzésbe keveredett.

Habár nem is próbálkozik a film a borzongáskeltéssel, kreatív filmtörténeti utalásokkal sikerül megteremteni a vámpírfilm-hangulatot, életre keltve a mozgóképen közel 100 éves Drakula fekete-fehér figuráját. El lehet játszani a gondolattal, hogy milyen lenne kortárs jelenetekbe helyezni a 100 évvel ezelőtti, jóval teátrálisabb színészek játékait: a Renfield pedig a mai szemmel már komikusnak tűnő Lugosi Béla alakítására kellő öniróniával képes reflektálni és ez testesül meg Nick Cage vámpírszerepének brutális túljátszásával. Mondhatni ez az egyik legerősebb eleme a filmnek, ugyanis a régi kor Drakulája mára már egy nárcisztikus árnynak tűnik, viszont beszédes az is, hogy a hangsúly sajnálatos módon a gróf világhódító tervére került és nem a kettős élet, a fél lét nyomorúságára. Ebből is következik az akciójelenetek túlsúlya, amelyek az elvárásokat képesek teljesíteni kreativitás tekintetében, viszont túlságosan nagy részt foglalnak el a filmből ahhoz, hogy egy idő után már a néző ingerküszöbét képtelenek legyenek megugrani.

Itt a Renfield magyar nyelvű előzetes!

Nicholas Hoult jellegzetes mimikája mögül mászik elő Renfield karaktere, aki felvállaltan két dimenziós szerzet és egyetlen fő célja a Drakula sötét árnyékától való szabadulás. A szabadságra vágyó szolga nem az a szerep, amely komoly színészi erőfeszítést fog okozni Houltnak, így az viszonylag alacsony léc megugrása mellett a fizikai attrakciók követelnek tőle teljesítményt, amelynek láthatjuk pozitív végeredményét. A sok nevetés mellett viszont Renfield figurájához fűződik a történet lassú, de szerencsére minimális ellaposodása, ugyanis hirtelen fogy ki belőle a személyiség és a történet számára már nem képes új aspektust kínálni.

Drakula lesz Nicolas Cage a következő filmjében, amelynek most kijött az első előzetese!

Összességében egy toxikus kapcsolat és az abból kifacsarható komikum épp elegendő, hogy a film humorával megtartsa nézőit, csak a vége felé érzékelhető a forgatókönyvírói fáradtság, amikor már az elborult akciójelenetek sokadjára nem ugyanazt az élvezetfaktort jelentik. Amit viszont így is kínál Chris McKay filmje, az másfél óra akció és röhögés, tömény és nárcisztikus Drakula gróf Nick Cage bőrbe bújva, leszakadt végtagok, spriccelő vér és a komikusan depresszív Renfield.

//Csuka Gergő kritikája/

Még mindig bombaformában van: így néz ki most az Austin Powers szőke bombázója

Renfield (2023) - Kritika Vámpírfilm halovány erotikus töltettel, vér, Nosferatu, Lugosi Béla, Universal-féle horrorkorszak, Gary Oldman, Bram Stoker, rengeteg adaptáció ellenére kevés tényleges siker: a Drakula-filmek szerteágazó univerzumára utalnak ezen szimbólumok, amelyek elsőre eszébe is juthatnak a horrorklasszikus hevesebb és visszafogottabb rajongóinak. A felsorolásból viszont hiányzik az, aki nélkül nehezen tudnánk elképzelni a vámpírfilmek eredettörténetét, aki nélkül a vérszomjas gróf nehezen tudná elképzelni fél-életének nehézkes megtartását, Chris McKay pedig filmjének főhősét és címét: Renfield. A méltatlan adaptációnak köszönhetően a Drakula-franchise elég sok csorbát szenvedett az elmúlt időben a semmitmondó, újítani képtelen próbálkozások miatt, az utolsó reménység Robert Eggers Nosferatu remake-jén kívül az a film volt, amit előre kiröhögött mindenki, amint szembetalálkozott Nick Cage bugyuta vámpírfogas pojácáskodásával. Aki nevetett, nagyon jól tette: ez is volt a cél. Chris McKay trashbe hajló koncepciójában Renfield két világ között egyensúlyozik és eleinte jól érzi magát Drakula mellett alávetett, az emberek viszonyában szupererejénél fogva fölérendelt szerepben, mígnem filozofálgatásba kezd az élet értelméről és rájön: ő igazából csak szabad akar lenni. Inkább választaná az elnyomott szerepet, ha azt az ő saját, egyéni döntése eredményezné, minthogy Drakula gróf béklyói közt fulladozzon ábrándozva a kötöttség nélküli élet szépségén. A film egyik pozitívuma, hogy kettejük viszonya egy toxikus kapcsolat hasonlataként bontakozik ki és a szinte tét nélküli, öldöklős történet egyik fricskája a pszichológiai háttér lesz mindvégig. Renfieldnek egy túlvilági lényt kell legyőzni, de ennek nincs kilátása addig, amíg nem változtat életfelfogásán. Meglepő, de Chris McKay filmje nem horrorfilm, csak tematikájában emlékeztet a műfajra: a fantasztikum, amely a két főszereplő emberfeletti képességét adja, csupán kellék egy akcióvígjátékhoz, ugyanis Renfield kénytelen elpusztítani egy komplett gengsztersereget és pár bérgyilkost, akikkel összetűzésbe keveredett. Habár nem is próbálkozik a film a borzongáskeltéssel, kreatív filmtörténeti utalásokkal sikerül megteremteni a vámpírfilm-hangulatot, életre keltve a mozgóképen közel 100 éves Drakula fekete-fehér figuráját. El lehet játszani a gondolattal, hogy milyen lenne kortárs jelenetekbe helyezni a 100 évvel ezelőtti, jóval teátrálisabb színészek játékait: a Renfield pedig a mai szemmel már komikusnak tűnő Lugosi Béla alakítására kellő öniróniával képes reflektálni és ez testesül meg Nick Cage vámpírszerepének brutális túljátszásával. Mondhatni ez az egyik legerősebb eleme a filmnek, ugyanis a régi kor Drakulája mára már egy nárcisztikus árnynak tűnik, viszont beszédes az is, hogy a hangsúly sajnálatos módon a gróf világhódító tervére került és nem a kettős élet, a fél lét nyomorúságára. Ebből is következik az akciójelenetek túlsúlya, amelyek az elvárásokat képesek teljesíteni kreativitás tekintetében, viszont túlságosan nagy részt foglalnak el a filmből ahhoz, hogy egy idő után már a néző ingerküszöbét képtelenek legyenek megugrani. Nicholas Hoult jellegzetes mimikája mögül mászik elő Renfield karaktere, aki felvállaltan két dimenziós szerzet és egyetlen fő célja a Drakula sötét árnyékától való szabadulás. A szabadságra vágyó szolga nem az a szerep, amely komoly színészi erőfeszítést fog okozni Houltnak, így az viszonylag alacsony léc megugrása mellett a fizikai attrakciók követelnek tőle teljesítményt, amelynek láthatjuk pozitív végeredményét. A sok nevetés mellett viszont Renfield figurájához fűződik a történet lassú, de szerencsére minimális ellaposodása, ugyanis hirtelen fogy ki belőle a személyiség és a történet számára már nem képes új…

Értékelés

Színészi alakítás - 60%
Karakterek - 60%
Rendezés - 60%
Forgatókönyv - 55%
IMDB - 57%
Rotten Tomatoes - 63%
Mafab.hu - 82%

62%

User Rating: Be the first one !
62

Article Tags: · · · · · · ·