FILMEZZUNK.HU
10 őszinte sztárbarátság, ami egy kicsit furcsának tűnhet elsőre

10 őszinte sztárbarátság, ami egy kicsit furcsának tűnhet elsőre

15445

Sztárbarátságok, amik egy kicsit furcsának tűnhetnek elsőre

Az emberek általában, ahogy idősödnek, úgy igyekeznek egyre jobban megválogatni a barátaikat, ha már a rokonaikkal kapcsolatban nem tehetik meg ugyanezt. Nincs ez másképp a hírességek esetében sem, akik talán még inkább óvatosabbak abban a tekintetben, hogy kit engednek közel magukhoz. Többnyire szaftosabb témákkal kerülnek a újságok címlapjaira a hírességek, ezért mi most úgy határoztunk, hogy egy kicsit utánanézünk hogy milyen baráti kötelékék vannak a sztárvilágban, és bizony felfedeztünk pár meglepőt és különlegeset.

1) Martha Stewart és Snoop Dogg

10 őszinte sztárbarátság, ami egy kicsit furcsának tűnhet elsőre

Ez az a típusú barátság, amin nem tudunk napirendre térni. Annyira két különböző karaktert látunk a képen, hogy elképzelni sem tudjuk,miről tudnak beszélgetni. A páros 10 éve találkozott először egy Martha Stewart shown. Szerepeltek már együtt egy közös főzőműsorban, és egyszer a rapper azt nyilatkozta, ha Martha-val találkoznak mindig harmónia és béke költözik a lelkébe.

2) Johnny Depp és Marilyn Manson

10 őszinte sztárbarátság, ami egy kicsit furcsának tűnhet elsőre

Marylin Manson és Johnny Depp nemcsak jó barátok, de Manson Johnny Depp lányának a keresztapja is. Egymás filmpremierjein és koncertjein is részt vesznek, és mindig támogatják egymást, sőt közös tetoválásaik is vannak.

3) Miley Cyrus és Kelly Osbourne

10 őszinte sztárbarátság, ami egy kicsit furcsának tűnhet elsőre

Miley Cyrus és Kelly Osbourne kapcsolata kezdetben csak munkakapcsolat volt, majd mikor kicsit jobban megismerték egymást, rájöttek, hogy nemcsak a zene a közös pont az életükben. Azóta is rendületlenül tart a barátság, egymás támaszai, így minden boldog pillanatot megosztanak a másikkal.

Oldalak: 1 2 3 4


Article Tags: · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·