Tragikus! Alain Delon a saját fia segítségét kéri a saját halála előkészítésére
A 87 éves világhírű francia színész, Alain Delon egy tévéműsorban, nagy betegsége után nyilatkozott a halálról, elmesélte azt is, hogy fia, Anthony Delon segítségét kérte, hogy segítsen neki, ha üt az utolsó órája.
“Megöregedtem! Nehéz elmondani mennyire utálom! Nem tehetsz ellene semmit, a kor érezteti a hatását. Nem ismered fel az arcokat, elveszted a látásodat. Felkelsz – és a fenébe – csak azt érzed, hogy fájnak a végtagjaid!”
– nyilatkozta a színész. Az interjúban azt is elmesélte, hogy a végrendeletét már évekkel ezelőtt megírta, csakhogy népes családja körében semmiképp ne alakulhasson ki vita az idős színész vagyonát illetően. Alain Delon szerint egy bizonyos életkor után már mindenkinek jogában állna csendben távozni, anélkül hogy kórházról kórházra járna, vizsgálatokat halmozna és gyógyszereken élne.
“Az élet már nem sokat ad nekem. Amire szükségem volt, azt megkaptam, és láttam mindent, amit látnom kellett. Úgy fogok elmenni, hogy nem sírom vissza ezt a világot…”
Alain Delon megkérte fiát, hogy ő szervezze meg az eutanáziáját amikor majd készen áll rá a 87 éves színész. A fiú természetesen nem mondott ellent apjának, és beleegyezett a tervébe.
(Via Blikkruzs.blikk.hu)
Article Tags: Alain Delon · Alain Delon halála · featured