FILMEZZUNK.HU
Nehéz gyerekkora már korán felelősségérzetre tanította Dwayne Johnsont

Nehéz gyerekkora már korán felelősségérzetre tanította Dwayne Johnsont

2582

Nehéz gyerekkora már korán felelősségérzetre tanította Dwayne Johnsont

Dwayne Johnson a kaliforniai Haywardban született, pankrátor családban. Apja, Rocky „Soulman” Johnson igazi pankrátor szupersztár volt, ami egyben azt is jelentette, hogy rengeteget utazott.

Nehéz gyerekkora már korán felelősségérzetre tanította Dwayne Johnsont

Apukájával

14 éves korában Dwayne és édesanyja, Ata, Honoluluba költöztek, de apja sikeres karrierje ellenére a család anyagi gondokkal küzdött, és akkoriban Dwayne sem sokat segített a helyzeten, folyton bajba keveredett, és meggyűlt a baja a rendőrséggel.

„Az volt a fordulópont.”

– mondja a színész.

„Mit tudnék irányítani ezzel a két kezemmel? Az egyetlen dolog, amit tehettem, hogy edzettem. A sikeres emberek, akiket ismertem, mind testépítők voltak.”

Nehéz gyerekkora már korán felelősségérzetre tanította Dwayne Johnsont

Dühös volt az apjára, amiért olyan sokat volt távol, és amiért annyit kellett költözködniük, de ugyanakkor ő volt az, aki bevezette a fiát a pankráció világába. A fiatal Johnson egyik iskolából a másikba került, ahogy lassan egész Amerikát körbeutazták. Amikor Hawaiiból Nashville-be kellett költöznie, már elég magas és kigyúrt volt, ráadásul bajuszt is növesztett, és a legtöbb diák és tanár inkább elkerülte, mert azt hitték, hogy titkon beépített rendőr.

Ma már 3 lány édesapja: az 5 éves Jasmine és a 3 éves Tiana gyakran játszik együtt az édesapjával, aki néha még a hajukat is befonja és körmöt is festenek együtt.

Sandra Bullock elárulta, hogy minden csütörtökön Keanu Reeves házát takarítja

(Via Twice.hu)


Article Tags: ·