Ő alakította Jézust a ‘Názáreti Jézus’ című filmben – Így néz ki ma a 79 éves Robert Powell
Robert Powell az a színész, aki azóta is szinte utánozhatatlanul alakította Jézus Krisztust, a Franco Zeffireli rendezte híres produkcióban, a “Názáreti Jézusban”. Az 1977-es film olyan tökéletesre sikeredett, hogy Robert Powell azt követően soha nem tudta túlszárnyalni az ebben a szerepben nyújtott teljesítményét és tökéletességét.
Sőt, az említett film színészének képét, gyakran összekeverik a Megváltó Jézus Krisztus képével. A forgatás során egy interjúban Powell a következőket nyilatkozta:
„Minden nap kiváltságosnak érzem magam, hogy ezt a szerepet eljátszhatom, hogy megélhetem Jézus tapasztalatait. Ezt a történetet átélve lehetetlen, hogy ne érintsen mélyen ez a produkció. Azt hiszem, hatására egy sokkal szerényebb ember lettem. Eleinte nem gondoltam, hogy ilyen tökéletesen alakul majd ez a produkció. De miután el kellett mondanom annak az embernek a szavait, aki megváltoztatta az élet és a történelem menetét, a karaktere életre kelt, és ötletei valósággá váltak.”
Robert Powell forgatás előtt ateista volt, és miközben forgatott, a szemlélete teljes mértékben megváltozott. Jézus szerepe és képe egész pályafutása során követte Robert Powellt. E szerep után a színész soha nem érezte azt a belső tüzet, hogy más karaktereket is ilyen beleéléssel játsszon el. Mélyen átalakulva, a színész ugyan aktív maradt a képernyőkön, de a siker nem mosolygott úgy rá többé, mint a Názáreti Jézus után.
Powell 49 éve él boldog házasságban Barbara Lord mellett és két gyermekük is született, Kate Powell, illetve Barney Powell.
Akkor és most: Így néznek ki napjainkban a Keménykalap és krumpliorr szereplői
(Via napjainkbanblog.eu)
Article Tags: featured · Franco Zeffireli · Jézus · Názáreti Jézus · Robert Powell