FILMEZZUNK.HU
Ő Ashton Kutcher ritkán látott ikertestvére - Michaelnek súlyos betegséggel kell együtt élnie

Ő Ashton Kutcher ritkán látott ikertestvére – Michaelnek súlyos betegséggel kell együtt élnie

9125

Ő Ashton Kutcher ritkán látott ikertestvére – Michaelnek súlyos betegséggel kell együtt élnie

Csak kevesen tudják, a világ egyik legsármosabb színészének bizony van egy ikertestvére is, igaz, Ashton Kutcher csak ritkán mutatkozik Michaellel. 1978-ban az iowai Cedar Rapidsban született, a szülei 13 éves korában elváltak, Ashton pedig a gimiben kezdett el sportolni, színészkedni. Zűrös gyerek volt, és az egyetemet is félbehagyta, igaz, azért, mert felfigyelt rá egy modellügynök. Benevezte egy versenyre, amit meg is nyert. Nem sokkal később már a világot járta, fotózta a Calvin Klein és a Versace is. Majd Los Angelesbe költözött, hogy színész legyen, és az Azok a 70-es évek show-nak köszönhetően megismerte a nevét a szakma. Onnan meg már egyenes volt az út Hollywood-ig. Azt azonban máig kevesen tudják, van egy ikertestvére is.

Ő Ashton Kutcher ritkán látott ikertestvére - Michaelnek súlyos betegséggel kell együtt élnie

Michael Kutchernek merőben más az élete, mint a Hollywood-i csillagé, ő ugyanis agyi bénulással született, később pedig szívátültetésre is szorult. A férfi korábban egy interjúban mesélt arról, 2003-ban nagyon dühös lett Ashton-ra, aki sikerei elején nyíltan beszélt egy interjúban a betegségéről. “Nagyon dühös voltam. Nagyon dühös. Nem akartam az agyi bénulás arca lenni. Soha nem beszéltem róla” – mondta az akkor 43 éves Michael Kutcher a USA Today-nek. Utólag azonban már hálás neki ezért – és azt is elárulta, miért! És imádják egymást…

Ő Ashton Kutcher ritkán látott ikertestvére - Michaelnek súlyos betegséggel kell együtt élnie

Ő Ashton Kutcher ritkán látott ikertestvére - Michaelnek súlyos betegséggel kell együtt élnie

Ő Ashton Kutcher ritkán látott ikertestvére - Michaelnek súlyos betegséggel kell együtt élnie

A 33 éves jóképű színész, Aaron Johnson régóta bolondul 56 éves feleségébe

(Via Twn.hu)


Article Tags: · · ·