FILMEZZUNK.HU

Halála előtt egy nappal Whitney Houston ezt mondta egyik barátjának: „Megyek és megismerkedem Jézussal!”

7637

Halála előtt egy nappal Whitney Houston ezt mondta egyik barátjának: „Megyek és megismerkedem Jézussal!”

A legendás énekesnő, Whitney Houston neve szinte mindenkinek ismerősen cseng, hiszen hangi adottságaival szinte uralta a 80-as 90-es évek zenei világát. Sajnos tehetsége mellett sokszor a különböző szerfüggőségei miatt került a legnagyobb bulvárlapok hasábjaira. Egy közeli forrás szerint Whitney az utolsó napjaiban erősen úgy érezte, hogy az emberek megvetik és elítélik ők életstílusa miatt, amit egész egyszerűen képtelen volt feldolgozni, s így utolsó mentsvárához, Istenhez fordult segítségért.

Több mint testőr (1992) - 6 zenész, aki megpróbálta magát a filmes szakmában is

A Több mint testőr című filmben

2012 február 11-én az énekesnő arra a Clive Davis által rendezett elő-Grammy gálára volt hivatalos, amely révén 30 évvel azelőtt berobbant a köztudatba. Davis nem csak a mentora volt az énekesnőnek, hanem egyik legjobb barátja és támasza is egyben. Az eseményt megelőző napokban Whitney önfeledten „énekelt, táncolt, nevetett és élvezte az életet” – emlékezett vissza a Grammyre jelölt előadó Kelly Price.

Ám az esemény estéjén az énekesnőre eszméletlenül találtak rá a hotelszobájának kádjában. Halálát túladagolás és az amiatt bekövetkező koszorúér-elzáródás és fulladás okozta. A mindig vidám és derűs megjelenésű énekesnőről csupán a legközelebbi családtagok és barátok tudták, hogy komoly gondokkal küzd.

Whitney: Can I Be Me (2017) - Előzetes

Halála előtt 30 perccel az énekesnő még az édesanyjával is váltott néhány szót, de az édesanyja, sem Dionne Warwick nem érzékeltek semmi különöset Houston hangján.

„Annyira a toppon volt, készen állt és boldog volt. Mindene megvolt az életben, amiért érdemes élni. Új filmen dolgozott, ami igazi álom meló volt, Arra is készen állt, hogy visszatérjen a stúdióba és dalokat készítsen”

– emlékezett vissza Dionne Warwick. Houston maga is nagy lelkesedéssel nyilatkozott a nagy visszatérésnek számító filméjről, a Sparkle-ről:

„Nem igazán úgy gondolok rá, mint egy nagy visszatérésre, hanem sokkal inkább, mint Isten ajándékára.”

Halála előtt egy nappal Whitney Houston ezt mondta egyik barátjának: „Megyek és megismerkedem Jézussal!”

Halála előtt egy nappal egyik barátjának arról áradozott, hogy mennyire meg szeretné ismerni Jézust:

„Szerintem nagyon menő lehet. Igazán meg szeretném ismerni Jézust!”

Ő volt az a nő, aki már egyetlen énekhangjával több tízezres közönségnek okozott libabőrös érzést, ő volt az, akinek megjelenése egyszerre ötvözte az eleganciát és a vakmerőséget – így nemhiába úgy él bennünk az emléke, mint a történelem egyik legmeghatározóbb női előadója.

Meg sem ismernénk az utcán, ha szembejönne: így néz ki Nick Nolte 2024-ben, 83 évesen

(Via Twice.hu)


Article Tags: · · ·