FILMEZZUNK.HU
Cameron Diaz beismerte, hogy több romantikus kapcsolata is volt nőkkel

Cameron Diaz beismerte, hogy több romantikus kapcsolata is volt nőkkel

6056

Cameron Diaz beismerte, hogy több romantikus kapcsolata is volt nőkkel

Egy interjúra volt hivatalos Cameron Diaz, ahol a házigazda kínosabbnál kínosabb kérdésekkel bombázta Cameron Diazt, aki meglepő módon mindenre válaszolt – bizony, még arra is, hogy került-e már esetleg közelebbi kapcsolatba a gyengébbik nem képviselőinek valamely tagjával. A Huffington Post információi szerint Diaz igencsak belepirult a beszélgetésbe. “Igen, voltam már nővel” – kezdte az arcát smink nélkül is büszkén vállaló színésznő, hozzátéve: azt azért nem állítaná, hogy túl jártas a témában.

Cameron Diaz 10 legjobb filmje

Néhány másodperccel később aztán felismerte, hogy mit is mondott, és próbálta menteni magát – na, már amennyire tudta.

“Igen, voltam már nővel, de azt nem kérdezted, hogyan”

– somolygott a szőkeség, aki nemigen vágta ki magát a szorult helyzetből. Cameron Diaz egyébként 2014-ben vállalt utoljára filmszerepet, azóta pletykálják, hogy visszavonult, ő maga azonban csak a közelmúltban erősítette meg ennek tényét.

„Szó szerint nem csinálok már semmit. Tulajdonképpen visszavonultam.”

– jelentette ki az amerikai színésznő az Entertainment Weekly által készített hármas interjúban, amiben Selma Blairrel és Christina Applegate-tel együtt nyilatkozott. Utóbbi szintén elmondta, hogy már csak az anyaságra akar koncentrálni.

Újabb sokkoló képek érkeztek Amanda Bynes-ról – Az egykori tinisztár borzasztóan lesújtó állapotban van


Article Tags: · ·