FILMEZZUNK.HU
Elrabolta és megkínozta volt barátnőjének a barátját – Lecsukták a Taxi sztárját

A Taxi 5 színésze elrabolta és megkínozta volt barátnőjének a barátját

8584

A Taxi 5 színésze elrabolta és megkínozta volt barátnőjének a barátját

Saïd Bogota, a Taxi 5 és a Franciaországban óriási sikerű Pattaya című filmekben játszott szerepeiről ismert színész volt egy szerelmi féltékenységből fakadó büntető ügy fő vádlottja. Az ügyről és a kegyetlen bűncselekmény részleteiről a Le Figaro számolt be. Az utolsó tárgyalási napon ítéletet hozott a bíró, a színész 16 év börtönt kapott.

Saïd Bogota

„Bestiálisnak” minősített, társtettességben elkövetett emberölési kísérlet miatt kért az ügyészség 15-től 17 évig terjedő börtönt Saïd Bogota színész ellen, akit azzal vádolnak, hogy elrabolta, megkínozta majd megkísérelte megölni egyik korábbi barátnőjének élettársát. A tényállás alapján:

„Megértettük, hogy Bogota csak egy oda szóló jegyet váltott ki az áldozat számára, egyenesen a halálba, visszaút már nem volt”

– érvelt François Camard ügyész, aki szerint a színész, a bűncselekmény felbujtójaként, előre megfontolt szándékkal próbált ölni. A vádhatóság – a migráns hátterű bűnözőkkel szemben ezúttal meglepő határozottsággal – nem fukarkodott akkor sem a büntetési tételekkel, amikor Bogota társtetteseinek kegyetlenségét értékelte, 10-12 év, illetve 12-15 év börtönbüntetést kért a társaira, ahogy fogalmazott azért, mert „a tények valós ismeretében” cselekedtek

Így él ma a Váratlan utazás szimpatikus házaspárja, Janet néni és Alec bácsi

(Via Origo.hu)


Article Tags: · · ·