FILMEZZUNK.HU
Most ünnepli 78. születésnapját Danny Glover – Íme 8 meglepő érdekesség a színész életéről

Megrendítő vallomás: Danny Glover először beszélt súlyos betegségéről

30

Megrendítő vallomás: Danny Glover először beszélt súlyos betegségéről

Danny Glover először beszélt nyilvánosan arról, hogy már több éve Alzheimer-kórral él. A 79 éves színész elárulta, hogy még 2022 elején diagnosztizálták nála a betegséget, ám csak most érezte úgy, hogy készen áll megosztani történetét a nyilvánossággal. Elmondása szerint igyekszik alkalmazkodni az állapotához, és bár tudja, hogy a betegség idővel előrehalad, jelenleg még teljes életet próbál élni.

Emlékszel még Mel Gibson társára a Halálos fegyver filmekből? A 76 éves Danny Glover így néz ki napjainkban!

A színész őszintén beszélt arról is, hogy a betegsége már hatással van a memóriájára, a beszédére és a mozgására, ennek ellenére továbbra is aktív maradt, és rendszeresen részt vesz közösségi programokon. Hangsúlyozta, hogy sok segítséget kapott az Alzheimer-kórral foglalkozó szakemberektől, akik tanácsaikkal hozzájárultak ahhoz, hogy életmódját a megváltozott helyzethez igazítsa. Családja végig mellette áll: lánya szerint fontos volt, hogy édesapja saját maga mondja el a történetét, öccse pedig arról beszélt, hogy most ő szeretné ugyanazzal a szeretettel támogatni bátyját, ahogyan azt korábban Danny tette vele.

A Halálos fegyver filmsorozat sztárja az interjúban pályafutására is visszatekintett. Külön kiemelte a Bíborszín című filmet, amely számára a legszemélyesebb alkotás maradt, hiszen édesanyja halálának időszakában kapta meg a szerepet. Megható vallomásával nemcsak saját küzdelméről beszélt, hanem arról is, milyen fontos számára a család, az összetartás és az, hogy reményt adjon azoknak, akik hasonló betegséggel néznek szembe.

Emlékszel még a Halálos fegyver gyönyörű sztárjára? 58 éves korában is bombaformában van!


Article Tags: · ·