FILMEZZUNK.HU
Friss fotók érkeztek a súlyos beteg Bruce Willis-ről – Szívszorító így látni az egykori akciósztárt

Szívszorító felvétel Bruce Willisről: két segítő támogatta a 71 éves színészt

15

Szívszorító felvétel Bruce Willisről: két segítő támogatta a 71 éves színészt

Újabb ritka felvétel került nyilvánosságra Bruce Willisről, aki betegsége miatt már évek óta visszavonultan él. A 71 éves színész a képsorokon segítséggel közlekedik, miközben két kísérője támogatja, amikor beszáll egy autóba. A rajongók számára különösen megrázó látni így azt az egykori akcióhőst, aki évtizedeken keresztül Hollywood egyik legerősebb és legkarizmatikusabb sztárjának számított.

Willis családja 2022-ben jelentette be, hogy afáziával diagnosztizálták, majd 2023-ban kiderült, hogy frontotemporális demenciában szenved. Azóta folyamatos támogatásra és gondoskodásra szorul. Felesége, Emma Heming Willis korábban elmondta, hogy a család rendkívül nehéz döntések elé került, és végül úgy alakították át életüket, hogy Bruce a lehető legjobb ellátást kaphassa, miközben gyermekeik mindennapjai is megmaradhatnak a lehetőségekhez képest normálisnak.

Bár a betegség alapjaiban változtatta meg a család életét, szerettei továbbra is szorosan mellette állnak. Emma nemrég az 50. születésnapjával kapcsolatban is arról beszélt, milyen nehéz számára egyszerre megélni az örömteli pillanatokat és férje állapotának súlyát. Ugyanakkor mindig azt tartja szem előtt, hogy Bruce mit szeretne számára: hogy a család továbbra is éljen, ünnepeljen, szeressen, és a nehézségek között is találjon örömöt.

Megdöbbentő! Emma Heming elköltöztette férjét, Bruce Willis-t otthonukból!


Article Tags: · ·