„A saját szememmel láttam, ahogy Isten jelenléte kiáradt az emberek között” – Brad Pitt
Keresztény gyerekkoráról vallott Brad Pitt. A híres színész, Brad Pitt, akinek az utóbbi időkben inkább botrányos válásától volt hangos a sajtó, józanságról, életmódváltásról és Szent Szellemtől kapott nyelveken szólásról is beszélt az amerikai GQ magazinnak.
A hosszú interjúban többek között gyerekkoráról is mesélt – kukoricaföldekről, erdőkről és folyóról – és hozzátette, kicsit úgy élt, mint Huckleberry Finn.
„Baptistaként nőttünk fel, ami egy tisztább, szigorúbb, az „Íráshoz ragaszkodó” kereszténység. Aztán középiskolás koromban a családom egy karizmatikusabb mozgalomba csöppent, ahol nyelveken szóltak és felemelték a kezüket…”
– emlékezett vissza gyerekkora éveire a világszerte ismert színész. Arról is beszélt, ha elment egy rock koncertre, úgy érezte: hasonlót él át, mint a megújulási összejöveteleken, csak „az egyik Isten, a másik a gonosz”. A színész a nyelveken szólásra is kitért az interjúban:
„Láttam másokat, ahogy a Szent Szellemmel betöltekeznek és láttam, hogy ez működik. Gondoltam magamban „ezt én is ki akarom próbálni”.”
Pierce Brosnan-t az Istenbe vetett hite segítette át a szörnyű családi tragédiákon
(Via Hit Rádió)
Article Tags: Biblia · Brad Pitt · featured · Isten · keresztény