FILMEZZUNK.HU

A visszatérő (2015) – Kritika

2604

A visszatérő (The Revenant, 2015) – Kritika: DiCaprio havon, jégen, folyón átmegy az Oscar díjért.

A visszatérő mondhatni ellenállást nem tűrve robbant be Hollywoodban. Tizenkét hét után esett ki csak az amerikai top 10-es bevételi listából és több mint 429 millió dollárt hozott a konyhára. Emellett a filmet tizenkétszer jelölték Oscarra, melyből hármat meg is kaparintott. Ráadásul Alejandro González Iñárritu alkotása, Leonardo DiCaprio-nak meghozta az oly áhított szobrocskát. Ezek után joggal gondolhatjuk azt, hogy A visszatérő minden idők egyik legjobb filmje. De vajon igaz-e?

A produkció elején 1823-ban találjuk magunkat Dél-Dakota állam vadonjában, ahol az Indiánok rajta ütnek egy prémvadászokból álló expedíción. A csapatot Andrew Henry (Domhnall Gleeson) kapitány vezeti, aki a csatában a legénység nagy részét elveszíti. A többiek a megmaradt prémekkel egy hajón menekülnek a Missouri folyón. Később az erdőben folytatják útjukat, hogy az indiánok nehezebben követhessék őket. Hugh Glass (Leonardo DiCaprio) aki az egység felderítője-idegenvezetője rövid időre el eltávolodik a csoporttól. Glassre egy bocsait védelmező Grizzly medve támad, ami súlyos sebeket mér a prémvadászon. Hugh ugyan képes megölni az állatot, de a saját élete is veszélyben van mélyen vérző sebei miatt. Társai ameddig csak képesek hordozzák őt, de a hegységeknél nem tudják tovább vinni a sérültet a hordágyával. Így Henry kapitány a John Fitzgeraldra (Tom Hardy) és két fiatalra bízza Glasst, hogy őrizzék ameddig fel nem épül vagy meg nem hal, persze komoly pénz jutalmat kapnak érte. Fitzgerald pár nappal később megpróbálja megölni a haldokló Glasst, de ezt a fél vér fia Sólyom (Forrest Goodluck) megakadályozza. Ezért Fitzgerald vele végez és az eseményekről mit sem tudó ifjú Jim Bridgerrel (Will Poulter) távozik. Glass pedig a természet ellen küzdve havon, sziklákon, jég hideg folyón keresztül és nyers húson élve elindul, hogy bosszút állhasson félig indián fia gyilkosán.

González Iñárritu tavaly a Birdmanért, idén A visszatérőért zsebelhette be a legjobb rendezőnek járó Oscar díjat. De sokat köszönhet Emmanuel Lubezki többszörös Oscar díjas operatőrnek is, aki dermesztően látványosan jeleníti meg a zord természetet. A visszatérő legnagyobb erőssége a lélegzet elállító látványvilága amely magába szippantja a nézőit. Érdekesség, hogy a készítők a hitelesség érdekében csak természetes fényt használtak. Az alkotás központjában DiCaprio áll, akinek a szenvedéseit igyekszik minél közelebb hozni hozzánk az operatőr. Ám a gyönyörű képeket felsorakoztató mozi közben mindvégig azon gondolkodunk, hogy Leonardo mennyire fázott a forgatás alatt és, hogy bírta ki ezt. Így nem a megtörtént eseményeket tartalmazó történetre figyelünk, hanem, hogy a 41 éves színész vajon eleget szenvedett e az Oscarért. Az biztos, hogy az óriási népszerűséggel bíró művésznek voltak már kellemesebb forgatásai is. Ugyanis szinte mindvégig fagyos hőmérsékleti körülmények között zajlott, méteres hóban és fagyos folyóban A visszatérő készítése. Ráadásul Leonardo DiCaprio azt is vállalta, hogy nyers bölénymájat fogyasszon, hogy még hitelesebb legyen a film.

A visszatérő 2015

Tom Hardy nagyon odatette magát a filmben, amiért szintén Oscar jelölés volt a jutalma.

A készítők annyira rámentek, hogy realisztikus és élethű legyen az alkotás, hogy a forgatókönyv vázlatosra sikeredett. A visszatérőben felszínesek a konfliktusok, de ezt ellensúlyozza a kiváló színészi játék. Tom Hardy, Domhnall Gleeson, Will Poulter remekül alakítja a karaktereket a filmben, náluk meg vannak a szereplők lelki mélységei és a személyiségek vászonra hozatala. Ez mind a nagyszerű játéknak tudható be, egyáltalán nem a forgatókönyvnek mert az nem ismereti meg velünk igazán jól a főszereplőket. DiCaprionak csak a szenvedés, a hörögve való vicsorítás és a saját maga vonszolása maradt. Mivel nincsen igazán szerep, tartalom, amit eljátszhatna így kitartást és a szenvedések momentumait hozza klasszis szinten. Emiatt érezzük azt, hogy a többiek túl teljesítik őt, pedig fele annyi megpróbáltatást sem éltek át mint a friss Oscar díjas színész. Iñárritu és Lubezki páros produkciójának nem az a legnagyobb baja, hogy a feszültségek és a konfliktusok nem elég mélyek és tartalmasak, hanem az, hogy a filmnek csak nagyon elenyésző mondanivalója van. Pedig A visszatérő nagyot akar durrantani, hiszen mindvégig azt érezteti velünk, hogy egy komoly erkölcsi üzenet fog átadni, de ez elmarad, ami keserű száj ízt okoz nekünk. Bár annak a kérdését, hogy az emberé vagy Istené a bosszú, jól ábrázolja a film, és egy kicsit az amerikai társadalmat is felelősségre vonja az indiánok miatt.

Fiatal tinédzser koromban nagy Karl May rajongó voltam, oda voltam a vadnyugatos könyveiért. Ezt a világot sikerült A visszatérőnek nagyon realisztikusan és zordan ábrázolnia. Azt hiszem egy kicsit másként hatna rám a Winnetou nagy könyv, mint pár évvel ezelőtt. Iñárritu egyedit akart alkotni és ez sikerült is neki, csak talán az arányokat rontotta el egy kicsit. Kamera snittek tényleg fantasztikusak egészen a monoton távoli táj képektől a Grizzly-s jelenetig. Mikor a medve megtámadja Glasst olyan érzés, mintha minket is marcangolna és darabokra tépne a mackó. Így együtt kúszunk-mászunk, didergünk Leonardóval, és bízunk benne hogy túl éljük valahogy. Sokak szerint DiCaprionak nem ezért a filmért kellett volna megkapnia az Oscart és nyújtott már ennél sokkal nagyobb színészi teljesítményt is. Mi tagadás ebben van valami, de az is biztos, hogy nem sok Holywoodi csillagot tudnék mondani aki ennél keményebb és embert próbálóbb forgatást átélt volna.

(Címlapkép forrása)

//taki//

A visszatérő (The Revenant, 2015) - Kritika: DiCaprio havon, jégen, folyón átmegy az Oscar díjért. A visszatérő mondhatni ellenállást nem tűrve robbant be Hollywoodban. Tizenkét hét után esett ki csak az amerikai top 10-es bevételi listából és több mint 429 millió dollárt hozott a konyhára. Emellett a filmet tizenkétszer jelölték Oscarra, melyből hármat meg is kaparintott. Ráadásul Alejandro González Iñárritu alkotása, Leonardo DiCaprio-nak meghozta az oly áhított szobrocskát. Ezek után joggal gondolhatjuk azt, hogy A visszatérő minden idők egyik legjobb filmje. De vajon igaz-e? Leonardo DiCaprio most aztán mindent elkövetett azért, hogy megkaparintsa a várva-várt Oscar díjat. A produkció elején 1823-ban találjuk magunkat Dél-Dakota állam vadonjában, ahol az Indiánok rajta ütnek egy prémvadászokból álló expedíción. A csapatot Andrew Henry (Domhnall Gleeson) kapitány vezeti, aki a csatában a legénység nagy részét elveszíti. A többiek a megmaradt prémekkel egy hajón menekülnek a Missouri folyón. Később az erdőben folytatják útjukat, hogy az indiánok nehezebben követhessék őket. Hugh Glass (Leonardo DiCaprio) aki az egység felderítője-idegenvezetője rövid időre el eltávolodik a csoporttól. Glassre egy bocsait védelmező Grizzly medve támad, ami súlyos sebeket mér a prémvadászon. Hugh ugyan képes megölni az állatot, de a saját élete is veszélyben van mélyen vérző sebei miatt. Társai ameddig csak képesek hordozzák őt, de a hegységeknél nem tudják tovább vinni a sérültet a hordágyával. Így Henry kapitány a John Fitzgeraldra (Tom Hardy) és két fiatalra bízza Glasst, hogy őrizzék ameddig fel nem épül vagy meg nem hal, persze komoly pénz jutalmat kapnak érte. Fitzgerald pár nappal később megpróbálja megölni a haldokló Glasst, de ezt a fél vér fia Sólyom (Forrest Goodluck) megakadályozza. Ezért Fitzgerald vele végez és az eseményekről mit sem tudó ifjú Jim Bridgerrel (Will Poulter) távozik. Glass pedig a természet ellen küzdve havon, sziklákon, jég hideg folyón keresztül és nyers húson élve elindul, hogy bosszút állhasson félig indián fia gyilkosán. González Iñárritu tavaly a Birdmanért, idén A visszatérőért zsebelhette be a legjobb rendezőnek járó Oscar díjat. De sokat köszönhet Emmanuel Lubezki többszörös Oscar díjas operatőrnek is, aki dermesztően látványosan jeleníti meg a zord természetet. A visszatérő legnagyobb erőssége a lélegzet elállító látványvilága amely magába szippantja a nézőit. Érdekesség, hogy a készítők a hitelesség érdekében csak természetes fényt használtak. Az alkotás központjában DiCaprio áll, akinek a szenvedéseit igyekszik minél közelebb hozni hozzánk az operatőr. Ám a gyönyörű képeket felsorakoztató mozi közben mindvégig azon gondolkodunk, hogy Leonardo mennyire fázott a forgatás alatt és, hogy bírta ki ezt. Így nem a megtörtént eseményeket tartalmazó történetre figyelünk, hanem, hogy a 41 éves színész vajon eleget szenvedett e az Oscarért. Az biztos, hogy az óriási népszerűséggel bíró művésznek voltak már kellemesebb forgatásai is. Ugyanis szinte mindvégig fagyos hőmérsékleti körülmények között zajlott, méteres hóban és fagyos folyóban A visszatérő készítése. Ráadásul Leonardo DiCaprio azt is vállalta, hogy nyers bölénymájat fogyasszon, hogy még hitelesebb legyen a film. Tom Hardy nagyon odatette magát a filmben, amiért szintén Oscar jelölés volt a jutalma. A készítők annyira rámentek, hogy realisztikus és élethű legyen az alkotás, hogy a forgatókönyv vázlatosra sikeredett.…

Értékelés

Színészi alakítás - 80%
Tartalom - 70%
Látványvilág - 90%
Filmezzünk.hu - 79%
IMDB - 82%

80%

User Rating: 4.6 ( 1 votes)
80

Article Tags: