FILMEZZUNK.HU

Fantasztikus négyes – Kritikai sajtóvisszhang

7930

Fantasztikus négyes – kritikai összefoglaló

Alábbi cikkünkben kiválasztunk egy filmet, és körbenézünk a kritikusi palettán, hogy ki mit gondol a filmről. A fantasztikus négyes újragondolása a tavalyi év egyik legnagyobb buktája volt, mind anyagi, mind kritikai szempontból. A 120 millió dollárból készült alkotás Amerikában csak 56 millióra volt képes. A film 5 Arany Málna jelölést kapott, azaz 5 kategóriában is a legrosszabbnak jelölték. Kíváncsiak voltunk a produkció visszhangjaira.

A történet szerint:
Négy űrhajós szinte mindenre hajlandó, hogy tudomány, az emberiség ügyét előre vigye. Ám az űrben balesetet szenvednek, és radioaktív sugárzás éri őket – amely meghökkentő hatást vált ki belőlük: szuper képességekre tesznek szert. Egyikük a tűz hatalmával vérteződik fel, a másik képes lesz láthatatlanná tenni magát, a harmadik emberfeletti erőre tesz szert, a negyediket már nem korlátozza a teste: bármekkorára tud nyúlni. A négy harcostárs és jó barát nem esik kétségbe: elhatározzák, hogy új erejüket is felhasználva újabb kalandokat keresnek: de olyanokat, amelyek méltók a különleges tehetségükhöz.

Sajtóvisszhang:

“Összességében A Fantasztikus Négyes-reboot egy több szinten elhibázott, inkoherens, a végjátékát tekintve pedig egyenesen felháborító produkció lett. Az ugyanis még hagyján, hogy Josh Trank rendezőként leszerepelt a forgatáson, és nem kizárt, ez indokolta a Fox döntését, hogy a saját szájuk íze szerint vágják meg a filmet, de hogy azt a fantáziátlan és kiszámítható küzdelmet mindkét fél komolyan gondolta, amely a cselekmény vége felé látható, az már skandalum.” – mozi.24.hu

“Ez a film egyszerűen totál káosz. Céltalan, eredménytelen, összebarmolt bukás, ami unalmas, lassú, értelmetlenül sötét és hiányzik belőle minden, ami érdekes, izgalmas, vagy fantasztikus” – Szirmai Gergely, a Hollywood hírügynökség vezetője

“Az utolsó húsz percét tanítani fogják, hogyan nem szabad egy szuperprodukciót befejezni. Szenvedés volt ezt nézni, és szenvedés volt a szuperhősök szájába adott, erőltetett jópofaságokat hallgatni.” – Origo

“A Fantasztikus négyes egy pocsék film. Modoros, érthetetlen, kapkodó, máskor meg unalmasan cammog, akciófilmnek kevés benne a tényleges akció, sci-finek túl felületes, drámának röhejes, a dialógusok egyszerűek, de a motivációkat nehéz kibogarászni, a jelenetek között néha semmi kapcsolat nincsen, a színészek úgy beszélnek, mintha éppen merülne az elemük, a fő gonosz célját nem egészen lehet kibogarászni, a finálé nevetséges, az effektek olcsók, a rendezés pedig nagyjából annyira izgalmas, mint egy rendőrségi videóé.” – Index

Fantasztikus négyes - kritikai összefoglaló Alábbi cikkünkben kiválasztunk egy filmet, és körbenézünk a kritikusi palettán, hogy ki mit gondol a filmről. A fantasztikus négyes újragondolása a tavalyi év egyik legnagyobb buktája volt, mind anyagi, mind kritikai szempontból. A 120 millió dollárból készült alkotás Amerikában csak 56 millióra volt képes. A film 5 Arany Málna jelölést kapott, azaz 5 kategóriában is a legrosszabbnak jelölték. Kíváncsiak voltunk a produkció visszhangjaira. Michael B. Jordan a filmben A történet szerint: Négy űrhajós szinte mindenre hajlandó, hogy tudomány, az emberiség ügyét előre vigye. Ám az űrben balesetet szenvednek, és radioaktív sugárzás éri őket - amely meghökkentő hatást vált ki belőlük: szuper képességekre tesznek szert. Egyikük a tűz hatalmával vérteződik fel, a másik képes lesz láthatatlanná tenni magát, a harmadik emberfeletti erőre tesz szert, a negyediket már nem korlátozza a teste: bármekkorára tud nyúlni. A négy harcostárs és jó barát nem esik kétségbe: elhatározzák, hogy új erejüket is felhasználva újabb kalandokat keresnek: de olyanokat, amelyek méltók a különleges tehetségükhöz. Sajtóvisszhang: "Összességében A Fantasztikus Négyes-reboot egy több szinten elhibázott, inkoherens, a végjátékát tekintve pedig egyenesen felháborító produkció lett. Az ugyanis még hagyján, hogy Josh Trank rendezőként leszerepelt a forgatáson, és nem kizárt, ez indokolta a Fox döntését, hogy a saját szájuk íze szerint vágják meg a filmet, de hogy azt a fantáziátlan és kiszámítható küzdelmet mindkét fél komolyan gondolta, amely a cselekmény vége felé látható, az már skandalum." - mozi.24.hu "Ez a film egyszerűen totál káosz. Céltalan, eredménytelen, összebarmolt bukás, ami unalmas, lassú, értelmetlenül sötét és hiányzik belőle minden, ami érdekes, izgalmas, vagy fantasztikus" - Szirmai Gergely, a Hollywood hírügynökség vezetője "Az utolsó húsz percét tanítani fogják, hogyan nem szabad egy szuperprodukciót befejezni. Szenvedés volt ezt nézni, és szenvedés volt a szuperhősök szájába adott, erőltetett jópofaságokat hallgatni." - Origo "A Fantasztikus négyes egy pocsék film. Modoros, érthetetlen, kapkodó, máskor meg unalmasan cammog, akciófilmnek kevés benne a tényleges akció, sci-finek túl felületes, drámának röhejes, a dialógusok egyszerűek, de a motivációkat nehéz kibogarászni, a jelenetek között néha semmi kapcsolat nincsen, a színészek úgy beszélnek, mintha éppen merülne az elemük, a fő gonosz célját nem egészen lehet kibogarászni, a finálé nevetséges, az effektek olcsók, a rendezés pedig nagyjából annyira izgalmas, mint egy rendőrségi videóé." - Index
IMDB - 30%
Filmezzünk.hu - 50%
Filmkatalogus.hu - 43%

41%

User Rating: Be the first one !
41

Article Tags: