FILMEZZUNK.HU

Ütközés (2016) – Szinkronos előzetes!

3159

Ütközés (Collide, 2016) – Magyar nyelvű előzetes

Előkerült a semmiből egy olyan filmnek az előzetese, amit már 2014-ben be akartak mutatni, csak különböző okok miatt el kellett halasztani a premiert, ám az IM Global megmentette a produkciót és a mozikba küldi az izgalmasnak tűnő alkotást. Az Ütközés színészi gárdája fantasztikus, hiszen két tehetséges fiatal mellett, két rutinos színész szerepel. Felicity Jones a hamarosan érkező Zsivány Egyes sztárja, illetve az X-menek Bestiája Nicholas Hoult mellett az Oscar-díjas Anthony Hopkins és a szintén Oscar nyertes Ben Kingsley fog feltűnni a filmvásznon.

Az Ütközés története

Casey (Nicholas Hoult) egy fiatal amerikai srác, akit Németországban összehoz a sors egy ugyancsak amerikai lánnyal, Juliette-tel (Felicity Jones). A fiatalok hamar egymásba szeretnek, ám a lányt halálos betegséggel diagnosztizálják. Casey úgy dönt, hogy meglopja Hagent (Anthony Hopkins), a helyi alvilág fejét, hogy legyen pénzük Juliette műtétjére, s így megmenthesse szerelme életét. Az akció sajnos nem a terv szerint alakul, Hagennek sikerül elkapnia Casey-t, de a srác valahogy mégis megszökik. Őrületes hajsza veszi kezdetét, aminek kimenetelétől függ Casey és Juliette élete.

Érdekességek

  • Az eredeti tervek szerint a film címe “Autobahn,” azaz “Autópálya” lett volna.
  • A női főszerepet Amber Heard kapta meg, de végül az alkotók lecserélték Felicity Jones-ra.

  • Az eredeti tervek szerint a főszerepben Zac Efron-t láthattuk volna, de végül Nicholas Hoult kapta meg a szerepet.

Amerikai mozibemutató: 2016. augusztus 19.
Magyar mozibemutató: 2016. szeptember 15.

(Címlapkép forrása; Történet forrása; Érdekességek forrása)

//milos//


Article Tags: