Brutális csúcsokat döntöget a Halálos iramban 8

Brutális csúcsokat döntöget a Halálos iramban 8

2129

Még be sem mutatták, de már most elképesztő magasságokban a Halálos iramban 8

Néhány nappal azután, hogy kijött az első kedvcsináló, máris beírta magát az előzetesek történelemkönyvébe a Halálos iramban 8 (The Fate of the Furious). A verdás produkció első előzetesét az első 24 órában 139 milliószor tekintették meg a YouTube-on, ezzel pedig több, mint 10 milliót vert az új rekordot alig egy hónappal ezelőtt felállító A szépség és a szörnyeteg trailerére.

Az gigantikus első előzetes azonban nem csak a YouTube-on szárnyalt, ugyanis a Facebookon is hatalmasat robbantott: az USA-ban 38 milliószor, míg Amerikán kívül 49 milliószor lesték meg. Ezekhez az horribilis számokhoz természetesen nagyban hozzájárulhatott, hogy a közösségi portálon Dwayne Johnsonnak 57,4 millió, míg Vin Dieselnek “csupán” 100,6 millió követője van.

A szereplőgárda természetesen marad a régi, Vin Dieselen és Michelle Rodriguez kívül visszatér Dwayne Johnson, Tyrese Gibson, Chris “Ludacris” Bridges, Jason Statham és Kurt Russell is. Rajtuk kívül két Oscar-díjas színésznővel fog bővülni a színészi paletta. Charlize Theron mellett Helen Mirren is részt vesz a jövő áprilisban érkező mókában. A rendező az a F. Gary Gray, akinek olyan filmeket köszönhetünk, mint Az olasz meló, a Törvénytisztelő polgár és az Egyenesen Comptonból.

Ez alkalommal azonban Vin Diesel szerint minden más lesz. A színész ugyanis elárulta, hogy a Halálos iramban 8 különbözni fog a franchise eddigi részeitől. Ez leginkább abban merül majd ki, hogy sokkal sötétebb tónusú lesz, a színész által alakított karakter pedig olyan konfliktusba keveredik, amire korábban még nem volt példa. Emiatt komoly érzelmi válságba is kerül, amitől pedig igazi hidegvérű fickó lesz. Vin Diesel szerint a nézők igazán letaglózva veszik majd ezt tudomásul a mozikba. Ennél többet azonban nem volt hajlandó elárulni.

Amerikai bemutató: 2017. április 14.
Magyar mozibemutató: 2017. április 13.

(Forrás)

//milos//


Article Tags: · · · · · · · · · · · ·

Írj hozzászólást!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download