FILMEZZUNK.HU

Itt a hat Oscarra jelölt Oroszlán című film feliratos előzetese

7396

Oroszlán (Lion, 2016) – Előzetes

Itt az év eddigi egyik leghangulatosabb és legérzelmesebb előzetese! Az Oroszlán című produkciót Garth Davis rendezte, aki főleg a dokumentumfilmjeiről volt eddig híres, azonban ez most változhat. A szereplőgárda parádés, hiszen olyan színészek szerepelnek az alkotásban, mint a Gettó milliomos sztárja Dev Patel, a kétszeresen Oscarra és Golden Globe-ra jelölt Rooney Mara, vagy az Oscar-díjas és háromszorosan Golden Globe-díjjal jutalmazott Nicole Kidman. A forgatókönyvet Saroo Brierley véste papírra. Nem mellesleg Dev Patel azt nyilatkozta, hogy ez volt a legjobb forgatókönyv, amit valaha olvasott.

A filmet 2013 áprilisában jelentették be és eredetileg 2014 augusztusában kezdődtek volna a felvételek, ám ezt eltolták 2015 januárjára, és hamarosan már a mozikban ülve élvezhetjük a Lion-t. Amerikában már meg volt a premierje a filmnek, ami olyannyira jól sikerült, hogy hat Oscar-díjra is jelölték az alkotást.

Az Oroszlán története szerint egy ötéves kisfiú elveszik Calcutta utcáin, vagy ezer kilométerre az otthonától. Sokféle megpróbáltatást túlél, míg sorsa jobbra fordul: örökbe fogadja egy pár Ausztráliában. 25 évvel később, immáron felnőttként, útra kel, hogy megtalálja elveszett családját. (filmkatalogus.hu)

Érdekességek

A filmet Melbourne-ben, Tasmania-ban és Indiában forgatták.

Az egyik producer, Pravesh Sahni szerint 4000 fiút hallgattak meg a fiatal Saroo Brierly szerepére.

Hugh Jackman és Colin Firth neve is felmerült a film kapcsán.

A valódi Brierley család is meghívták a forgatásra és meg is látogatták a stábot Tanzániában.

Garth Davis játékfilmes bemutatkozása.

Amerikai mozibemutató: 2016. december 1.
Magyar mozibemutató: 2017. február 16.

(Címlapkép forrása)

//milos//

Mentés


Article Tags: · · · · · · ·