Vadonatúj előzetest kapott a The Wizard Of Lies

2969

The Wizard Of Lies (2017) – Előzetes

Az Oscar-díjas Barry Levinson (Esőember) bejelentkezett a The Wizard Of Lies című filmmel, melyben Robert De Niro fogja játszani a főszerepet. A direktor a Dr. Halál (You Don’t Know Jack) és a Phil Spector után hozta tető alá a produkciót az HBO gyártásában. De Niro mellett Michelle Pfeiffer, Lily Rabe és Kristen Connolly is szerepet fog kapni az igaz történet alapján készült alkotásban.

The Wizard Of Lies (2017) - Előzetes

A The Wizard Of Lies Bernard Madoff befektetési tanácsadóról fog szólni. Madoff a NASDAQ tőzsde volt elnöke és a történelem legnagyobb pénzügyi csalásának, egy pilótajátéknak az elkövetője, amit saját vallomása és bírósági ítélet is megerősített.

2009 márciusában Madoff bűnösnek vallotta magát 11 súlyos szövetségi bűncselekményben, amelyek együttesen az általa irányított befektetési alapot egy hatalmas piramisjátékká változtatták. A csalásnak több ezer áldozata volt, az összes kár több tízmilliárd dollárt tett ki. Madoff saját bevallása szerint az 1990-es évek elején kezdett hozzá a csaláshoz. Azonban a szövetségi nyomozók szerint elképzelhető, hogy a hetvenes évek óta üzemelt a piramisjáték. A pénz visszaszerzésével megbízott nyomozók szerint elképzelhető, hogy a befektetési alap sosem működött valós piaci alapon. A Madoff féle alapból az elmaradt hozamokkal együtt közel 65 milliárd dollár hiányzott. A bíróság által kirendelt szakértő 18 milliárd dollárra becsülte a befektetők tiszta veszteségét. 2009 júniusában Madoffot 150 év börtönre ítélték, a legnagyobb lehetséges időtartamra. (wikipedia.hu)

A film májusban debütál az HBO-n, de valószínűleg előtte Cannes-ban is le fogják vetíteni.

(Címlapkép forrása)

//milos//

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés


Article Tags: · · · · · · · ·

Írj hozzászólást!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download