FILMEZZUNK.HU
Thor: Ragnarök (Thor: Ragnarok, 2017) - Előzetes

Thor még mindig tarol! – Hétvégi bevételi lista, USA

1975

Hétvégi bevételi lista, USA – 2017. november 10-12.

Továbbra is a Thor: Ragnarök a legsikeresebb mozifilm Észak-Amerikában. A Chris Hemsworth, Tom Hiddleston és Cate Blanchett főszereplésével forgatott, Taika Waititi által rendezett film péntektől vasárnapig 56,6 millió dollárral (15 milliárd forinttal) növelte észak-amerikai mozis jegyeladásait. Ezzel a film Amerikában és Kanadában már több mint 211 millió dollárt, azaz 57 milliárd forint bevételt hozott.

Megjött apuci 2 (Daddy's Home 2, 2017) - Előzetes

Egész szépen nyitott a Megjött apuci 2

A pénteken debütáló filmek közül a Megjött apuci 2. című vígjáték – John Lithgow-val, Mel Gibsonnal, Will Ferrell-lel és Mark Wahlberggel a főszerepben – 30 millió dollárt (8 milliárd forintot) termelt, és a lista második helyére került. Az Agatha Christie regénye nyomán készült Gyilkosság az Orient expresszen című krimi 28,2 millió dolláros (7,5 milliárd forint) harmadik lett.

A Rossz anyák karácsonya 11,5 millió dollárral (3 milliárd forinttal) a negyedik, a Fűrész: Újra játékban című horror 3,4 millió dollárral (913 millió forinttal) az ötödik helyre futott be.

Amerikai hétvégi bevételi lista:

  1. Thor: Ragnarök – $121M / $427M
  2. Megjött apuci 2. – $30M / $30,4M
  3. Gyilkosság az Orient expresszen – $28,2M / $85,4M
  4. Rossz anyák karácsonya – $11,5M / $46,5M
  5. Fűrész 8 – $3,4M / $79M
  6. Boo! 2: A Madea Halloween – $2M / $46,6M
  7. Űrvihar – $1,5M / $199M
  8. Szárnyas fejvadász 2049 – $1,4M / $243M
  9. Boldog halálnapot! – $1,3M / $88,1M
  10. Lady Bird – $1,6M / $1,7M

(Sötéttel a frissen bemutatott filmek vannak; első oszlop a hétvégi amerikai bevételt, második oszlop az összbevételt mutatja)

(Forrás: Index)


Article Tags: · · ·