FILMEZZUNK.HU

Paterno előzetes, főszerepben Al Pacino!

2313

Paterno (2018) – Előzetes

Al Pacino először 2010-ben dolgozott együtt az HBO-val egy életrajzi filmben: ez nálunk Dr. Halál címen futott, és az eutanáziáért kardoskodó Dr. Jack Kevorkian életébe engedett bepillantást. Ezt néhány évvel később a Phil Spector követte, melyben a gyilkossággal vádolt címszereplő zenei producert, és védőügyvédje viszonyát boncolgatták. Pacino ezúttal újfent a Dr. Halált is rendező Oscar-díjas Barry Levinsonnal (Esőember) dolgozott együtt, hogy vászonra vigyék az egyik legsikeresebb amerikai egyetemi fociedző, Joe Paterno bukásának történetét. – írja a hu.ign.com

Paterno (2018) - Előzetes

Al Pacino mutatja be Joe Paterno bukásának történetét

Ehhez pedig nem akárki asszisztált a kamerák mögött: a Paterno című film operatőre ugyanis magyar volt, méghozzá a roppant tehetséges Rév Marcell, aki a Fehér istent és a Jupiter holdját is fényképezte. A most kiadott előzetes ugyan még nem árul el sokat magáról a filmről, de azt mindenesetre láthatjuk, hogy a Pacino által játszott Paternót rendesen megviseli az eset…

A fickó a Penn State-i közösség körében elképesztően népszerű figura volt. 46 szezonon át vezette az egyetemi csapatot, melyből 24-et meg is nyertek, sőt, még két országos bajnoki címet is bezsebeltek mellé. A helyi stadion elé szobrot is állítottak az emlékére, amit 2012-ben, egy évvel a botrány kirobbanása után leromboltak.

A 15 legjobb amerikai focis film

A botrány pedig még csak nem is közvetlenül vele, hanem Paterno másodedzőjével, Jerry Sanduskyval esett meg, akiről kiderült, hogy 15 éven át molesztált kisgyerekeket. Már a trailerben is elhangzik a nagy kérdés, amire az egész filmet felépítették: vajon Joe Paterno tudott arról, amit Jerry Sandusky csinált?

Pontos bemutatódátumunk még egyelőre nincs, de a filmet a tervek szerint idén tavasszal mutatják be az HBO-n.

(Forrás: hu.ign.com)


Article Tags: · · · · · · · · · · ·