FILMEZZUNK.HU
Díszdoktor lesz az akciósztár

Díszdoktor lesz az akciósztár

1505

Díszdoktor lesz az akciósztár

Dr. Vin Diesel – tessék ízlelgetni ezt a szóösszetételt, mert május 30-ától érvénybe lép. Az akciósztár ekkor tart avatási beszédet a New York-i Hunter College végzősei számára, s egyben az intézmény díszdoktorává nevezik ki. Az apropót az adja, hogy Diesel három évet járt az egyetemre irodalom szakra a nyolcvanas években, aztán Hollywoodba ment, hogy híres filmsztár legyen. Mi tagadás, sikerült is neki. Diplomát ugyan nem szerzett, de az általa elért eredmények feljogosítják a kitüntetésre.

12 filmsztár, aki a való életben is mentett már életet

A Hunter egyébként a jobb amerikai egyetemek közé tartozik, számos híres művész és tudós tanult itt, és az egyetlen olyan amerikai felsőoktatási intézmény, amelyből két női Nobel-díjas indult a csúcsra, mindkettő orvosi területen.

Diesel a Halálos iramban-sorozattal lett nagy sztár, a nyolc epizód összesen több mint 5 milliárd dolláros bevételt hozott. Előkészületben van a kilencedik rész, amely Diesel szerint még nagyobb durranás lesz, mint az előző. Addig még láthatjuk a széria két sztárját, Dwayne Johnsont és Jason Stathamet Hobbs és Shaw (Hazai bemutató: 2019. augusztus) című akciófilmben.

A 10 legokosabb filmsztár a világon

(UIP hírek)


Article Tags: ·