FILMEZZUNK.HU
Érkezik Hulk professzor a Bosszúállók 4-ben?

A vártnál hamarabb jön a Bosszúállók 4

3186

A vártnál hamarabb jön a Bosszúállók 4

Úgy tűnik, hogy a Marvelnél sincs minden kőbe vésve. A rajongók alighanem már teljesen megbékélhettek azzal a tudattal, hogy a Bosszúállók 4 csupán 2019 májusában érkezik majd a mozikba, azonban az IMAX információ alapján, akár már egy hónappal korábban, áprilisban beülhetünk a filmre. Ezt támasztja alá a hazai forgalmazó éves premier tervezete is, a Forum Hungary weboldalán ugyanis április 25. a tervezett bemutató időpontja, írja a mafab.hu.

Bosszúállók: Végtelen háború kritika

A stúdió egyelőre nem adott ki hivatalos közleményt, vagyis az indoklásra, amennyiben helyesek az IMAX értesülései, várnunk kell, mindenesetre nem ez lenne az első eset, hogy a Marvel váratlanul változtatná a bemutatók időpontját. Az alig néhány hónapja bemutatott Bosszúállók: Végtelen háború premierjét szinte az utolsó pillanatban hozták egy héttel korábbra, fokozva a felhajtást a már egyébként is nagyon várt film körül.

A Marvel számára nem véletlenül tartoznak kényes lapra a premierdátumok, mindig is szempont volt, hogy elkerüljék, hogy lehetőleg minél kevesebb spoiler szivárogjon ki a közelgő filmjeikkel kapcsolatban. Mindenesetre érdemes lehet Tom Holland közösségi profiljait figyelni, hátha ezúttal is meglep minket néhány érdekes és izgalmas információval a filmmel kapcsolatban.

Bosszúállók: Végtelen háború (2018) – Kritika [SPOILERES]

(Forrás: mafab.hu)


Article Tags: · · · ·