Végállomás: esküvő (2018) - Kritika Két világszár negyedik közös filmje ez, ami jutalomjátéknak is mondható. Külön-külön zseniálisak, együtt pedig nagyon jól mutatnak: mégis nagyon sok kérdőjel van bennem, e filmmel kapcsolatban… Keanu Reevesről tudjuk, hogy gyakorlatilag mindent el tud játszani. Láttuk már hódítóként, romantikus filmekben (Édes november, Ház a tónál), és kőkemény terminátorként, akcióhősként is (John Wick 1-2), sokak számára pedig „csak” Neo marad, a Mátrix trilógiából. A színész sokoldalúsága nyilvánvaló. Winona Ryder nevéről mostanában, nagyon sok nézőnek a Stranger Things című sorozat ugrik be, hiszen ő alakítja Joyce Byers, a főszereplő kisfiú édesanyját. Pedig a  Kisasszonyok és Az ártatlanság kora című filmekért Oscar-díjra is jelöltek. Végül Az ártatlanság kora (1993) Golden Globe-ot hozott számára. Mindezen méltatások mellett, azt kell mondanom: a Végállomás: esküvő a már-már vontatott filmek kategóriájába tartozik. Ha nem az! Nincsen benne pergő akció,  és még csak nem is egy látványos, giga-mega effektekkel tarkított film. Izgalomból egyenesen elégtelent adnék neki. Filozófiai mű ez, melyben nem a cselekmény a fontos, hanem a beszéd. A két szereplő közt folyamatosan zajló (meta)kommunikáció. A történet sem épp nevezhető erősnek: két különc ember utazik el egy távesküvőre, valahol a világ szélén. Nem ismerik egymást, de ráébrednek: sokkal több a közös bennük, mint azt gondolnák. Utálják az esküvőket, a menyasszonyt, a vőlegényt, és persze egymás idegein is táncolnak. Mégis, ott van közöttük, valami kimondatlan összhang. Valami, ami miatt ők jó csapat. Kicsit bunkók, kicsit mogorvák, ezért is kerülnek egymáshoz közel(ebb). Több romantikus filmnek ez az alapreceptje, mondhatni. Tulajdonképpen tehát, semmi újat nem is kapunk. A forgatókönyvíró és egyben rendező Victor Levin, azonban gondoskodott róla, hogy filmje még se legyen teljesen átlagos! Az egész mű súlyát ugyanis a két szereplő között zajló párbeszédet alkotják, amik olykor filozofikusak, olykor teljesen hétköznapiak, vagy éppen csipkelődők. Aki bírja a lassabb tempójú, romantikus drámákat, az ezt is szeretni fogja. Én egy kicsit más jellegű filmre számítottam, több lehetőséget kiaknázatlannak éreztem. De levontam a konzekvenciát a végén: az emberek, nem beszélgetnek egymással ma igazából. Mindenki elidegenedett a másiktól elég erősen, hála a rohamosan fejlődő technikának, és a hatalmas információözönnek, ami másodpercenként ér minket. A filmet vagy szeretni lehet, vagy halálra unni. A két színész miatt, megéri megnézni. Ez a negyedik közös filmjük, vagyis már egy összeszokott párosról van szó! //Kokas Bálint kritika// http://www.filmezzunk.hu/2018/09/02/keanu-reeves-10-legjobb-filmje/