FILMEZZUNK.HU
Kiderült, ki alakítja a Wonder Woman 2 főellenségét!

Csak 2020-ban érkezik a Wonder Woman folytatása!

2526

Csak 2020-ban érkezik a Wonder Woman folytatása!

A DC filmes univerzumán belül idén mindössze egy film, az Aquaman kerül bemutatásra. Ha a konkurens, Marvel képregények alapján készült alkotások felhozatalához viszonyítva nézzük ez jóformán semmi. A 2019-es év azonban jóval ígéretesebbnek tűnt…eddig! Jövőre ígérték ugyanis a Shazam!-ot, a Joaquin Phoenix főszereplésével készült Joker mozit és a Wonder Woman 1984-et is. Ez utóbbi azonban úgy tűnik, hogy mégsem kerül bemutatásra, az eredetileg 2019. november 1-re kitűzött premier dátumon, írja a filmsomnia.hu. Ez az információ pedig a lehető legbiztosabb forrástól, azaz, magától a címszereplőt alakító Gal Gadottól érkezett, aki a Twitter oldalán osztotta meg a friss hírt a rajongókkal.

Wonder Woman (2017) - Előzetes

A csúsztatás pontos okát egyelőre nem tudni, de vélhetően a Warner túl erősnek ítélte meg a 2019-es év novemberi felhozatalát, ahol olyan filmek kerülnek majd bemutatásra, mint a Jégvarázs 2, a Terminátor 6 vagy az élőszereplős Sonic mozi. És habár az első Wonder Woman elképesztően sikeres volt, 820 millió dolláros bevételével, a stúdió ennek ellenére sem mert kockáztatni és a Six Billion Dollar Man ma megüresedett, jóval nyugisabbnak ígérkező, 2020. június 5-i bemutatójának dátumára tolta el a Wonder Woman 1984 című folytatást.

Ezzel együtt pedig a stáb is nyugodtabban tud majd az utómunkálatokra koncentrálni, így remélhetőleg nem lesz összecsapva, mint a DC adaptációk java része az elmúlt években (pl. Az Igazság Ligája, Suicide Squad).

7 érdekesség, amit talán még nem tudtál Gal Gadot-ról

(Forrás: filmsomnia.hu)


Article Tags: · · · ·