Godzilla 2 (Godzilla: King of Monsters, 2019) - Előzetes

A Godzilla 2 harapta a legnagyobb szeletet a hétvégi mozis bevételekből

473

Hétvégi bevételi lista, USA – 2019. május 31 – június 2.

Alsó hangon, de teljesítette a Godzilla: A szörnyek királya a Warner Bros. által támasztott elvárásokat. A szuperlátványos kauji filmtől 50-55 milliót várt a stúdió, ehhez képest a 49 milliós amerikai premier egyáltalán nem nevezhető csalódásnak. Persze, ha onnan nézzük, hogy a 2014-es Godzilla 93,2 millióval, míg a 2017-es Kong: Koponya-sziget 61 millióval kezdett, már egyáltalán nem tűnik fényesnek a szereplés, melyet egyedül a nemzetközi piac tudott korrigálni a maga további 130 milliós hozamával. A filmért ráadásul a kritikusok sem rajongtak túlságosan, a RottenTomatoes kritikaaggregátor portálon A szörnyek királya 226 szemlézett cikk után jelenleg 39 százalékon áll. A nézőknek azonban bejöttek a látottak, legalábbis erről árulkodik, hogy ugyanezen a portálon a mozizók 89 százalékra értékelték a filmet.

A dobogó második fokát a Disney két hete bemutatott élőszereplős adaptációja, az Aladdin szerezte meg 42 millióval, ezzel együtt hazájában már 185 milliónál jár tíz nappal a premierjét követően. A produkció kimondottan jól teljesít globálisan is, így összbevételei már megközelítik a 450 millió dollárt. Harmadikként zárt a már jóval a bemutatása előtt Oscar-várományosként beharangozott Elton John-életrajzi film, a Rocketman, melyre 25 millió dollárban váltottak jegyet a mozizók a tengerentúlon. Ez lényegesen magasabb össze a stúdió által jósul 18-20 milliónál, a 90 százalékos kritikai értékelés az RT-n pedig magáért beszél.

Ami a premierfilmeket illeti, bár a dobogóról lecsúszott az Oscar-díjas Octavia Spencer horror-thrillerje, a már nálunk is futó Mami, de ezzel is szépen hozott a konyhára. A mindössze 5 milliós büdzséből készült film 18,2 millióval nyitott az USÁ-ban, melyet további 2,8 millióval fejelt meg globálisan. A mezőny további részében nem változott az erősorrend, a  John Wick: 3. felvonás – Parabellum az ötödik, a Bosszúállók: Végjáték (mely jelenleg 74 millióra van az Avatar által tartott bevételi rekordtól) pedig a hatodik helyet szerezte meg a Pokémon: Pikachu, a detektív előtt.

Amerikai hétvégi bevételi lista:

  1. Godzilla II. – A szörnyek királya – $49M / $179M
  2. Aladdin – $42,3M / $445,9M
  3. Rocketman – $25M / $56,2M
  4. Mami – $18,3M / $21,1M
  5. John Wick – 3. felvonás: Parabellum – $11,1M / $221,7M
  6. Bosszúállók: Végjáték – $7,8M / $2,713Mrd
  7. Pokémon: Pikachu, a detektív – $6,7M / $392,1M
  8. Éretlenségi – $3,3M / $14,4M
  9. Brightburn – A lángoló fiú – $2,3M / $24,7M
  10. Csaló csajok – $1,3M / $73,9M

(Sötéttel a frissen bemutatott filmek vannak; első oszlop a hétvégi amerikai bevételt, második oszlop az összbevételt mutatja)

Godzilla: A szörnyek királya (2019) – Kritika

(Forrás: mafab.hu)


Article Tags: · · · · · · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download