John Wick 3. - Filmkritika (John Wick 3. - Parabellum) 2019

Kiderült, hogy mikor jön a John Wick 4!

1610

Jön a John Wick 4!

Az elmúlt hetekben számos filmes megjelenést voltak kénytelenek elhalasztani a stúdiók a koronavírus járvány miatt, és úgy tűnik, hogy ez a hullám továbbra sem ért véget. Azonban a John Wick 4 bemutató dátumának pontos időpontjára most – remélhetőleg véglegesen – pontot tettek.

A John Wick harmadik részének bevételeit már az előzetes elemzések alapján is közel 40 millió dollárra becsülték, a film azonban minden képzeletet felülmúlva a nyitóhétvégén 57 millióval zárt a kasszáknál. Maga a rendező pedig még a Cannes-i Filmfesztiválon adott nyilatkozatában elárulta, hogy a film további folytatásának elkészítése nagyban függ a harmadik rész sikerétől és hát mivel hatalmas siker volt, így nem is lehetett kérdéses a folytatás.

A produkció előkészületei már most javában zajlanak, a filmben nagy eséllyel pedig újra feltűnhet majd Halle Berry és Asia Kate Dillon. Keanu Reeves mellett ugyanakkor a már korábbról is jól ismert arcok is visszatérhetnek, többek között Ian McShane, Lance Reddick és Laurence Fishburne. És hát az időpont… Az eredetileg tervezett 2021 májusához képest egy évvel elcsúsztatták a bemutatót, tehát az új időpont – reméljük már a végleges – 2022. május 27.

Keanu Reeves 10 legjobb filmje, amit kár lenne kihagyni

(Forrás: mafab.hu)


Article Tags: · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download