Sorozatkritika: A nagy pénzrablás (2020) - 1.-2. évad

Sorozatkritika: A nagy pénzrablás (2020) – 1.-2. évad

23541

A nagy pénzrablás kritika

A nagy pénzrablás különösen egyedi a sorozatok között. Ritkán találunk egy zseni módjára megírt forgatókönyvből megszületett sorozatot, amely nem csupán a találékonyságaival teletömött fordulataival magaslik ki, de kellemes nyelvezetével képes úgy meglepni nézőit, hogy azok az első rész megnézése után szinte rögtön rajongókká válnak. Képtelenek vagyunk megszakítani a történetet, melyből megtudhatjuk, hogyan kell egy ragyogó, de tűpontos tervvel 128 óra leforgása alatt közel egymilliárd euróval megpattanni. Az írás minimális spoilert tartalmaz! Kritika: Bruce & Tibó

Sorozatkritika: A nagy pénzrablás (2020) - 1.-2. évad

„A papír háza” (hivatalos fordításban „A nagy pénzrablás”) című spanyol sorozat eredetileg egy limitált minisorozatként jelent meg, amit két részre szedtek. Az első rész kilenc, a második pedig hat epizódból állt, ezek átlagos hossza kb. 70 perc volt. A nyugati közönség azonban már jobban megszokta a 40-50 perces részeket, így amikor a Netflix megvette a sorozatot, nem csak „átcímezte” (Money Heist) annak érdekében, hogy „jobban eladható legyen”, hanem a részeket is szétszedte, egyes jeleneteket pedig máshova is helyezett, így az ő verziójukban a sorozat (első két évada) 22 részből áll. A lényeg, hogy a Professzor 5 hónapig él együtt mindenkitől elzárva a kiválasztott, mindenre elszánt nyolc városnevezetű rablóval (Moszkva, Berlin, Denver, Tokio, Nairobi, Oslo, Helsinki, Rio), kidolgozva a tökéletes pénzrablás tervezetét , felkészülve minden előforduló eshetőségre.

A sorozat nem csak nagyon izgalmas és fordulatokban gazdag, de rengeteg morális, társadalmi problémára is rávilágít.

Az ember nehezen bírja megállni, hogy ne nézzen „csak még egy részt”, főleg, hogy gyakorlatilag a negyedik részben már „végrehajtották a bűntényt”, mi lesz még a maradék 18 részben. A rablás tervezéséről ugyan kapunk pillanatokat, de ezek viszonylag rövid és lényegretörő beszúrások voltak, amik nem hátráltatták a jelen történéseit. És bizony a maradék 18 részben is mindig történt valami új és izgalmas fordulat, azonban a morális és társadalmi kérdéseket feszegetve egy új dimenzióba lép a sorozat.

Sorozatkritika: A nagy pénzrablás (2020) - 1.-2. évad

Kitérnék még a színészekre és az általuk megformált karakterekre is: gyakorlatilag mindegyikük dicséretet érdemel, kiemelkedő és színes egyéniségekkel rendelkeznek a mai kor összes “tünete” tetten érhető életükben. Érdekes, hogy a legtöbb rabló mennyire szerethető karakter, ez már önmagában érdekes perspektívát adott a sorozatnak, mert nehéz volt eldönteni, hogy kik a jók és kik a rosszak. Félre kellett dobnunk az előítéleteinket, egyszerűen képtelenség volt kijelenteni, hogy „ezek a bűnözők” rosszfiúk lennének, a rendőrség pedig a „jófiúk”, akik szolgálják és védik a közt.

A rablók közül a közönség kedvenc Berlin alakítása volt a legzseniálisabb, a színésznek olyan karaktert kellett játszania, aki remek színészként bármilyen szerepet a magáévá tud tenni, ő az akcióvezér.

Időnként azonban (főleg a második évadban) nehéz volt dönteni az ő karakteréről. Félelmetes, hogy megállapíthatatlan marad a tény, hogy Berlin képes-e felmérni minden tettének a következményeit, és úgy cselekszi meg őket (tehát, hogy egy pszichopatával van dolgunk), vagy elmebetegként képtelen erre. Egy félelmet nem ismerő egyénnel van dolgunk, „akinek minden mindegy”, hiszen egy halálos betegségből kifolyóan csak pár hónapja van hátra az életből. Berlin gyakorlatilag egy példakép is lehetne: élvezi az életet és mindig boldog.

Sorozatkritika: A nagy pénzrablás (2020) - 1.-2. évad

Tokio a második legérdekesebb karakter, akit kiemelnék. A mellett, hogy a sorozat vele indít, ő tölti be az „isten narrátor” szerepét is („isten” alatt azt értem, hogy olyan dolgokat is elmesél, ahol nem volt ott, amiket nem látott), ez a második évad végéig egyelőre még titok is, hogy miért pont ő narrálja a sztorit, illetve ennek mi a jelentősége. Lehet szó akár csak arról is, hogy a sorozat végén kiderül, hogy már megöregedett és ez egy visszaemlékezés volt, mindenesetre ennek szerintem fontos szerepe lesz a későbbiekben (3.-4. évad). Érdekes, hogy ez a narrátor úgy mutatta be nekünk Denvert, mint „egy időzített bomba”, ami szerintem helytelen leírás volt, legalábbis ha magához a narrátorhoz hasonlítom őt. Tokio sokkal inkább időzített bomba, mint Denver, sokszor meg is kérdőjeleztem az ő szerepét az akcióban.

A második évad ad némi támpontot erre vonatkozóan, de én ezt kevésnek találtam, főleg egy ilyen nagyvonalú akciónál az ő „kiszámíthatatlan kiszámíthatósága” túl veszélyes elem.

Azt mindenesetre kiemelném, hogy mivel A nagy pénzrablás rendkívül sokat foglalkozik a férfi-női szerepkörökkel, Tokio narrátor „főszerepe” is célt ér abból a szempontból, hogy egy női karaktert tesz meg (az egyik) fő karakternek. Anélkül, hogy spoilerezni szeretnék, a harmadik évadban például szó van arról is, hogy egy nő miért ne lehetne ugyanolyan értékű bűnöző, mint egy férfi, miért asszociálunk egyből a „bűnöző” szóról a férfiakra, sőt, ezt továbbviszik és kiterjesztik a családra is.

Sorozatkritika: A nagy pénzrablás (2020) - 1.-2. évad

Nairobi karaktere is foglalkozik ezzel a kérdéssel, akitől elvették a fiát és az a nagy álma, hogy ha sikeresen végrehajtják az akciót, visszaszerzi őt. Rio remek példája annak, amikor a szülők túl nagy szabadságot biztosítanak a gyereküknek, aki ezáltal úgy érzi, nem támogatják őt és nem kíváncsiak rá. Rio ez elől a számítógépes játékokba menekült, mert ott legalább figyeltek rá és elismerték, ez azonban mégsem ugyanaz, mintha az emberre a szülei figyelnek fel, ő gyakorlatilag ezért „menekült” a bűnözésbe is. Egy ilyen nagy volumenű rablással csak sikerül kikövetelnie magának a szülők figyelmét, és ez sikerül is neki, ezáltal viszont ő az egyik leggyengébb láncszem a csapatból. Kicsit hiányzik, hogy a két szerbről, Helsinkiről és Oslóról milyen keveset tudunk meg, azon kívül, hogy melegek és izmosak.

A nagy pénzrablás ügyesen elkerülte ennek a témának a boncolgatását, mert bár manapság kötelező minden művészetben megjeleníteni a melegséget, hogy ezáltal próbáljuk meg elfogadtatni az emberekkel, hogy valaki nem ettől lesz jó vagy rossz ember, néha ez már fárasztó és unalmas, főleg annak, aki amúgy is mentes az ilyen előítéletektől.

Amiatt is sikerülhetett a Professzor tervét megvalósítani, mert minden előforduló lehetőségre, kimenetelre próbált választ adni embereinek, sokkal hamarabb felkészült az eshetőségekre, mint azok, akik akkor találkoznak először az épp megoldandó szituációval. Tehát olyan elszánt volt a Prof., mint az a fazon, aki feltekert egy bringával a Mount Everestre, de csak a csúcson vette észre, hogy nincs is a bringán lánc… 😊 … szóval a megadás lehetősége egy percnyi ideig sem volt a terve része. Moszkva és Denver nagyszerű apa-fia párost alkotnak, és annak ellenére, hogy „csak” 22 részen keresztül ismerhetjük meg őket, kijut nekik minden, és ezt olyan ügyesen adagolták a készítők, hogy mégsem érezzük túlzásnak. Van önfeláldozás, ami magával hozza a fiú gyűlöletét az apa iránt, majd nagy kibékülés, árulás, titkolózás, szülői-nevelői pillanatok… Talán nem túlzás azt mondanom, hogy Moszkva legjobb jelenete a halála, amikor Tokiot a feleségének hiszi és egy végső vallomást tesz neki.

Sorozatkritika: A nagy pénzrablás (2020) - 1.-2. évad

Arturo Román-t a nyomda vezérigazgatóját viszont teljesen feleslegesen tartották életben a készítők, annyi bűnt és ostosbaságot követett el, hogy a második évad felétől feleslegessé vált a karaktere. Érezhető volt itt az időhúzás érzete. A tempó, mely eddig ragyogóan működött, csak a 18. epizódtól kezdett belassulni, majd az utolsó két részben maxigázon pörögnek az események, ráadásul a leszámoláskor előtti tölténymennyiség simán vetekszik a legdurvább akciómozik leszámolós végjeleneteivel. A „jóknál” (rosszaknál) is hasonló a helyzet, a rendőrség köreiben is megtaláljuk ugyanezeket a szerepeket, problémákat, helyzeteket.

A rendőrfelügyelő Raquel élete, pontosabban a boldogságának bemutatása érintett meg a legjobban az összes szerep közül, sok jó- és rosszfiú kerül hozzánk közel, értjük meg indítékait, azonban Raquel lett a legvégére számomra a legfontosabb szereplő a Prof. mellett, és nem azért, mert a bűn üldözése a munkaköre.

Drukkoltam neki, hogy találja meg a nagy szerelmét, azt, amire vágyott, és jelen életében szűkölködött. A szerelem szép beteljesülése játékával adja tudtunkra Itziar Ituno, hogy szinte megszépült, más emberré vált. Megfigyelhető az a testi-lelki felfrissüléssel járó, életébe tökéletesen beleillő és önmagát kiegészítő társ megjelenése, és ezzel életének megváltozása. Nem akarják elfolytani magukban azt a különleges vágyat, amely mindkettejüket szorosan összeköti. A munkája, amit eddig monoton ridegséggel végzett is érdekessé válik, egészen addig a pontig, amíg a Professzor kilétére egy apró figyelmetlenség miatt fény nem derül. A spanyoloknál érdekes, de észrevehető, hogy olyan intenzíven élik – és a sorozat egyik különlegessége is ebben rejlik – életüket, a szerelemmel túlfűtött érzelmeiket, mely kevés nemzetben lelhető fel.

A spanyol nyelvezet – ajánlatos, hogy ne szinkronnal kövessük – ráadásul ezekre a finom érzéki szóösszetételekre hangzása miatt még rá is erősít. Temperamentumos életstílus jellemzi őket. Jól kivehető a szavaikból, hogy náluk a család, a szerelem, a vallás, a foci, a szex, és persze a pénz az, amitől megemelkedik a vérnyomásuk, ezek az életük fő mozgatóelemei. Természetes, hogy találunk logikai buktatókat, szituációs hibákat, párbeszédbeli hiányosságokat, amivel sokszor és sokféleképpen hasalhatott volna el a terv kivitelezése, de ezek szerencsére elenyésző részét képezték a sorozatnak, ráadásul felesleges ebbe belelovalni magunkat, hisz akkor nem lennénk képesek habzsolni egymás után a ragyogó és valóban érdekes részeket… 😊

Kritika: Bruce & Tibó

25 látványos filmes baki, ami külön díjat érdemelne

A nagy pénzrablás kritika A nagy pénzrablás különösen egyedi a sorozatok között. Ritkán találunk egy zseni módjára megírt forgatókönyvből megszületett sorozatot, amely nem csupán a találékonyságaival teletömött fordulataival magaslik ki, de kellemes nyelvezetével képes úgy meglepni nézőit, hogy azok az első rész megnézése után szinte rögtön rajongókká válnak. Képtelenek vagyunk megszakítani a történetet, melyből megtudhatjuk, hogyan kell egy ragyogó, de tűpontos tervvel 128 óra leforgása alatt közel egymilliárd euróval megpattanni. Az írás minimális spoilert tartalmaz! Kritika: Bruce & Tibó „A papír háza” (hivatalos fordításban „A nagy pénzrablás”) című spanyol sorozat eredetileg egy limitált minisorozatként jelent meg, amit két részre szedtek. Az első rész kilenc, a második pedig hat epizódból állt, ezek átlagos hossza kb. 70 perc volt. A nyugati közönség azonban már jobban megszokta a 40-50 perces részeket, így amikor a Netflix megvette a sorozatot, nem csak „átcímezte” (Money Heist) annak érdekében, hogy „jobban eladható legyen”, hanem a részeket is szétszedte, egyes jeleneteket pedig máshova is helyezett, így az ő verziójukban a sorozat (első két évada) 22 részből áll. A lényeg, hogy a Professzor 5 hónapig él együtt mindenkitől elzárva a kiválasztott, mindenre elszánt nyolc városnevezetű rablóval (Moszkva, Berlin, Denver, Tokio, Nairobi, Oslo, Helsinki, Rio), kidolgozva a tökéletes pénzrablás tervezetét , felkészülve minden előforduló eshetőségre. A sorozat nem csak nagyon izgalmas és fordulatokban gazdag, de rengeteg morális, társadalmi problémára is rávilágít. Az ember nehezen bírja megállni, hogy ne nézzen „csak még egy részt”, főleg, hogy gyakorlatilag a negyedik részben már „végrehajtották a bűntényt”, mi lesz még a maradék 18 részben. A rablás tervezéséről ugyan kapunk pillanatokat, de ezek viszonylag rövid és lényegretörő beszúrások voltak, amik nem hátráltatták a jelen történéseit. És bizony a maradék 18 részben is mindig történt valami új és izgalmas fordulat, azonban a morális és társadalmi kérdéseket feszegetve egy új dimenzióba lép a sorozat. Kitérnék még a színészekre és az általuk megformált karakterekre is: gyakorlatilag mindegyikük dicséretet érdemel, kiemelkedő és színes egyéniségekkel rendelkeznek a mai kor összes “tünete” tetten érhető életükben. Érdekes, hogy a legtöbb rabló mennyire szerethető karakter, ez már önmagában érdekes perspektívát adott a sorozatnak, mert nehéz volt eldönteni, hogy kik a jók és kik a rosszak. Félre kellett dobnunk az előítéleteinket, egyszerűen képtelenség volt kijelenteni, hogy „ezek a bűnözők” rosszfiúk lennének, a rendőrség pedig a „jófiúk”, akik szolgálják és védik a közt. A rablók közül a közönség kedvenc Berlin alakítása volt a legzseniálisabb, a színésznek olyan karaktert kellett játszania, aki remek színészként bármilyen szerepet a magáévá tud tenni, ő az akcióvezér. Időnként azonban (főleg a második évadban) nehéz volt dönteni az ő karakteréről. Félelmetes, hogy megállapíthatatlan marad a tény, hogy Berlin képes-e felmérni minden tettének a következményeit, és úgy cselekszi meg őket (tehát, hogy egy pszichopatával van dolgunk), vagy elmebetegként képtelen erre. Egy félelmet nem ismerő egyénnel van dolgunk, „akinek minden mindegy”, hiszen egy halálos betegségből kifolyóan csak pár hónapja van hátra az életből. Berlin gyakorlatilag egy példakép is lehetne: élvezi az életet és mindig boldog. Tokio a második legérdekesebb karakter, akit kiemelnék. A mellett, hogy a sorozat vele indít, ő tölti be az…

Értékelés

Színészi alakítás - 90%
Történet - 95%
Hangulat - 96%
IMDB - 87%
RottenTomatoes - 91%
Filmezzünk.hu - 92%

92%

User Rating: 1.35 ( 24 votes)
92

Article Tags: · · · · · · · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download