FILMEZZUNK.HU
Leonardo DiCaprio új filmjében a veszélyeztetett gorillákért áll ki

Leonardo DiCaprio új filmjében a veszélyeztetett gorillákért áll ki

788

Leonardo DiCaprio új filmjében a veszélyeztetett gorillákért áll ki

Leonardo Dicaprioról tudjuk, hogy nagy állat- és környezetvédő. Most új célt tűzött ki maga elé, ugyanis játékfilmet tervez készíteni a veszélyeztetett gorillákról. Leonardo produkciós cégével a Netflix számára játékfilmre adaptálja a Virunga című dokumentumfilmet. Az Oscar-jelölt Virungát 2014-ben mutatta be a Netflix, és a producerek között volt Dicaprio is. Ezt a filmet szeretné most Leonardo játékfilmre vinni.

Leonardo DiCaprio új filmjében a veszélyeztetett gorillákért áll ki

A középpontban a Kongói Demokratikus Köztársaságban található a Virunga Nemzeti Park.  Csodás látnivalók vannak ott, mint például a Rwenzori-hegység hómező, a  tűzhányók oldalát borító szavannák, vagy a megdermedt láva borította síkságok. Ott többek között számos madár él, köztük szibériai tollasok, hüllőknek , emlősöknek, és mintegy 20.000 veszélyeztetett hegyi gorillának ad otthont. A film a vadőrök életét mutatja be, akik Afrika leghíresebb Nemzeti Parkjában azért dolgoznak, hogy a veszélyeztetett gorillákat megmentsék, akár az életük árán is. A játékfilm forgatókönyvét az Oscar-díjas Barry Jenkins írja, aki nevét az Orvosság búbánatra és a Holdfény című film tette ismertté és számos díjat is bezsebelt már. A dokumentumfilm rendezője és forgatókönyvírója Orlando von Einsiedel  lesz, aki a játékfilm executive produceri munkáit készíti el.

Leonardo DiCaprio új filmjében a veszélyeztetett gorillákért áll ki

DiCaprio régóta támogatja a Virunga Nemzeti Parkot, csak tavaly 2millió dollárt gyűjtött össze és adott a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került Park megmentéséhez, ugyanis sürgős anyagi támogatásra volt szükségük a hegyi gorilla-populáció védelmére, a parkban dolgozó vadőrök és családjaik támogatására és a szükséges alapvető járványmegelőző intézkedésekre. Továbbá, mivel a  parkot márciusban zárták be a koronavírus járvány terjedésének megakadályozása miatt, ez  azt eredményezte, hogy jelentős anyagi visszaesés keletkezett.  Ezen felül  áprilisban még egy tragédia sorozat sújtotta a park személyzetét, amikor a jelentések szerint helyi lázadók megöltek 12 vadőrt, egy sofőrt és a helyi közösség négy tagját. A Virunga még sohasem került olyan nehéz helyzetbe, mint akkor. A park vadőrei erejüket megfeszítve próbálták megvédeni a környéken élő helyi közösségeket és a hegyigorilla-populációt ettől a két fenyegetéstől.  Leonardo gyors segítségének köszönhetően sikerült megmenteni az élőlények életét, és magát a parkot is.

Szerző: MéziMcFly

9 film, amit még Leonardo DiCaprio sem élt túl


Article Tags: · · ·