FILMEZZUNK.HU
Döbbenetes siker a Vonat Busanba 2, tömegben tódultak rá az emberek

Döbbenetes siker a Vonat Busanba 2, tömegben tódultak rá az emberek

1669

Döbbenetes siker a Vonat Busanba 2

Bár a világ nagy részén a mozik továbbra is zárva tartanak, ami számos nagyon várt film halasztását is jelentette, Ázsiában már több országban is tartanak új bemutatókat. Az egyik ilyen a Vonat Busanba 2: Peninsula volt, amely hatalmas sikernek bizonyult. A film ugyanis öt ázsiai piacon is jelentős bevételeket termelt, összesen pedig a 20 millió dolláros nyitóhétvégét produkált. Ebből a legnagyobb bevételt Koreában érte el, ahol 13,2 milliót hozott a konyhára. Ez nem meglepő, hiszen itt forgatták a filmet. Tajvanban 4,7 milliót kaszált, ami a második legnagyobb bevételt jelentette. Vietnámban éppen átlépte ez az összeg az 1 millió dollárt, míg Malajziában valamivel ez alatt maradt a mutató, 995 000 dollár folyt be. Szingapúrban pedig 795 000 dollárt termelt a nyitó hétvége.

Folytatást kap a horrorszenzáció, jön a Vonat Busanba 2

Vonat Busanba 2: Peninsula tehát egyértelműen megmutatta, hogy igenis van igény a nézők részéről az új bemutatókra még ezekben a vészterhes időkben is. Igaz, a filmnek az első rész sikere (világszerte 92 millió dollárt hozott a konyhára) miatt egyébként is hasonló eredményeket jósoltak a szakértők. A jó nyitány pedig feldobja a kérdést: miként alakulhat majd a mozik élete a következő időszakban.

A Vonat Busanba 2: Peninsula története egy Jung-seok nevű katonáról szól, aki korábban már sikeresen megmenekült a zombik áradata elől, ám most egy titkos akció miatt mégis vissza kell merészkednie a fertőzött területekre. Ott ráadásul csapatával egy maréknyi túlélőre is bukkannak, az pedig csak az emberi természettől függ, hogy végül hányan élhetik túl az újabb megpróbáltatásokat.

10 folytatásfilm, amit óriási hiba volt elkészíteni

(via Mafab.hu)


Article Tags: · · ·