FILMEZZUNK.HU
Rogue (2020) - Előzetes

Megan Fox főszereplésével futott be a Rogue első filmelőzetese!

2280

Rogue (2020) – Előzetes

Az idei év legnagyobb sikereinek kétségtelenül az őrületes akciófilmek számítanak, ezt a mezőnyt pedig a Lionsgate is erősíteni kívánja. Idén nyáron debütál ugyanis a Rouge, amely már az első előzetes alapján is eszementen pörgősnek ígérkezik. A történet egy zsoldoscsapat küldetését kíséri végig, akik egyenesen Afrika szívét célozzák meg, hogy felkutassanak egy igencsak értékes dolgot, a helyzet persze nagyon hamar eldurvul.

Megan Fox egyébként sem számít újoncnak az akciófilmek műfajában, ezúttal azonban egy igazán kőkemény alakítást alakíthatunk majd tőle. A film rendezői ráadásul az a Michael J. Bassett foglalta el, aki korábban az Ash vs Evil Dead-en is dolgozott. A Rouge a tervek szerint nem a mozikban debütál majd, augusztus 28-tól azonban elérhető lesz digitális hordozókon.

7 érdekesség, amit talán még nem tudtál Megan Fox-ról

(via Mafab)


Article Tags: · · ·