FILMEZZUNK.HU
Előzetest kapott a Ridley Scott által is rendezett A farkas gyermekei sci-fi sorozat

Előzetest kapott a Ridley Scott által is rendezett A farkas gyermekei sci-fi sorozat

2436

A farkas gyermekei (2020) – Előzetes

A 82 éves Ridley Scott továbbra is gőzerővel dolgozik egyszerre több projekten is. Ezúttal egy igazán remeknek tűnő sorozattal állt elő, mely igen sötétnek és hátborzongatónak ígérkezik, sőt ez az egyik legjobban várt idei sci-fi sorozat. A Raised by Wolves magyar fordításban A farkas gyermekei címet kapta.

A történet szerint a Föld elpusztult a háború után. Egy rejtélyes idegen bolygón két androidnak, Apának (Abubakar Salim) és Anyának (Amanda Collin) az a feladatuk, hogy embergyerekeket neveljenek , hogy a civilizációt újraindíthassák. A főhős Marcus, aki nem sokkal a Föld pusztulása után menekült az idegen bolygóra, ahol feleségével Sue-val (Niamh Algar) és 12 éves fiával Paullal (Felix Jamieson) próbál meg új életet kezdeni. Ám a virágzó kolónia szétszakadni látszik vallási különbségek miatt és az androidok rájönnek, hogy az emberi hitet szabályozni egy meglehetősen nehéz feladat, végül pedig a végzet itt is utoléri őket.

A sorozatot Luke Scott, Ridley Scott és Alex Gabassi rendezte. Ridleynek a sci-fi első két epizódját köszönhetjük. A forgatókönyvet Heather Bellson (The Walking Dead, Az ördögűző, Amerikai istenek) és Aaron Guzikowski (Csempészek, Fogságban) írta. Szereplők: Travis Fimmel, Jenna Upton, Steve Wall, Amanda Collin, Jordan Loughran, Cosmo Jarvis, Ethan Hazzard, Winta McGrath. A farkas gyermekei itthon szeptember 4-én a világpremierrel egy időben érkezik az HBO GO-ra, aminek az első évada 10 részes lesz.

Szerző: MéziMcFly

15 minisorozat, amik egy-két nap alatt megnézhetőek


Article Tags: · ·