FILMEZZUNK.HU
Joaquin Phoenix párjával készített közös filmet, amiben az állattenyésztés ellen harcolnak

Joaquin Phoenix párjával készített közös filmet, amiben az állattenyésztés ellen harcolnak

934

Joaquin Phoenix párjával készített közös filmet, amiben az állattenyésztés ellen harcolnak

Nemrég írtunk Nektek arról, hogy az 5 Oscar-díjat nyert Gladiátor egyik szereplője – Commodust alakító színész -, Joaquin Phoenix, több, mint 40 éve vegán életmódot folytat kedvesével, az épp első gyermekükkel várandós Rooney Maraval. Mindketten nagy erővel küzdenek a környezetvédelemért.

Joaquin Phoenix párjával készített közös filmet, amiben az állattenyésztés ellen harcolnak

Bemutattuk Nektek Phoenix Földlakók című dokumentumfilmjét, ami egy nagyon színvonalas állatjogi film. Joaquin, aki híres aktivista tevékenységeiről, többek között a PETA rendszeres önkéntese. Idén februárban egy borjút mentett ki a vágóhídról, karjaiban cipelve. 2019-ben, mert hangot adott környezetünk fontosságáért, le is tartóztatták, ugyanis egy washingtoni tüntetésen a kormány klímaügyi  intézkedései ellen tüntetett.

Az állatok jogai pedig ugyanilyen fontosak számára, így legújabb filmjében ők lesznek a középpontban. A színész nagyon szívén viseli az állatokat és a környezetet. A legutóbbi Oscar-gálán is arról beszélt, hogy szerinte az ember nagyon eltávolodott a természettől, és azt képzeli, hogy  „büntetlenül uralhat, irányíthat és kifoszthat egy másik fajt”. A színész kötelességének érzi, hogy felhívja a figyelmet az állattenyésztés veszélyeire. Párjával együtt a film vezető producerei lesznek. A dokumentumfilm a The End of Medicine címet kapta, ami az állattenyésztés, a környezetkárosítás és a zoonózis -ami  állatról emberre terjedő betegségeket jelent- közti kapcsolatot fogja boncolgatni,dea koronavírus kiváltó okát is érinteni fogja. A filmet Alex Lockwood rendezi, aki egyetért abban, hogy mekkora veszélyt is jelent a zoonózis, a mainstream média, és a világ kormányai azonban ahogy fogalmaz, inkább „a tűzoltásra és nem a megelőzésre koncentrálnak”.

Joaquin Phoenix párjával készített közös filmet, amiben az állattenyésztés ellen harcolnak

Phoenix így jellemezte közös filmjüket: “Reméljük, hogy a The End of Medicine felnyitja a szemeket, cselekvésre ösztönöz, és elindítja az emberek hajlandóságát  szokásaik megváltoztatására. A tudomány megcáfolhatatlanul mutatja: az állattenyésztés továbbra is terjeszteni fogja a betegségeket, ha nem változtatunk a fogyasztási szokásainkon”.

Az alkotást még 2019 októberében kezdték el, de “jókor jött számukra a koronavírus”, ugyanis dokumentumfilmjünkbe ezt a világméretű járványt is belevették, és több interjút készítettek világhírű kutatókkal, akik tudományosan is alátámasztják, hogy a jelenlegi járványhelyzet okozta krízis az ember életmódjának köszönhetően elkerülhetetlenné vált. Az alkotást idén tervezik bemutatni a nagyközönségnek.

Szerző: MéziMcFly

10 érdekesség, amit még nem tudtál Joaquin Phoenix-ről


Article Tags: · ·