FILMEZZUNK.HU
Meghalt a Trónok harca sztárja

Meghalt a Trónok harca sztárja

1531

Meghalt a Trónok harca sztárja

82 éves korában elhunyt Diana Rigg angol színésznő, aki amellett, hogy az egyetlen olyan nőt alakította a James Bond-filmek történetében, akit a 007-es feleségül is vett (az 1969-es Őfelsége titkosszolgálatában című filmben), a Trónok harca több évadában is feltűnt, mint Olenna Tyrell. A szomorú hírt színész ügynöke jelentette be, aki a halála körülményeiről annyit árult el, hogy Rigg békés körülmények közt távozott az élők sorából szerdán, és családja az utolsó pillanatokig ott volt vele.

2) Diana Rigg, mint Emma Peel (Bosszúállók - 1961) és, mint Olenna Tyrrel

Az 1938-ban, az angliai Doncasterben született Rigg tanulmányait a Királyi Drámaművészeti Akadémián végezte. 1957-ben a yorki fesztiválon lépett fel először, A kaukázusi krétakörben láthatta a közönség. Az igazi ismertséget azonban az 1960-as évek egyik kultikus brit kémfilmsorozata, a The Avengers hozta meg neki, melyben Emma Peelt játszotta, de később feltűnt például a Ki vagy, Doki?-ban is. Több évtizedes karriere alatt többször is jelölték Emmy-, illetve Tony-díjra. Sok-sok Emmy-nomimációja közül díjra a Rebecca – A Manderley-ház asszonya című minisorozatos Hitchcock-feldolgozás címszerepét váltotta. Nyugodjék békében!

Újra veszik a Trónok harca befejező részét?

(via IGN Magyarország)


Article Tags: · · · ·