FILMEZZUNK.HU
Jön a Passió 2!

Jön a Passió 2!

1300

Jön a Passió 2!

Nagy port kavart 2004-ben mozikba került Passió. Mel Gibson filmje nem csupán a mozirajongókat és a kritikusokat osztotta meg, hanem keményebb közéleti vitákat is generált. Ettől függetlenül nagyon úgy tűnik, hogy elkészül a második rész.

Jim Caviezel

Minderről pedig nem más, mint a Passióban Jézust alakító Jim Caviezel beszélt a Breitbart című podcastban, amelynek riportere, Alex Marlow többek között arról is faggatta, hogy állnak a produkció előkészületei.

“Mel Gibson elküldte a forgatókönyv harmadik változatát. Érkezik Feltámadás címmel, és ez lesz a filmtörténelem legnagyobb alkotása” – jegyezte meg a színész. A Passió közel 612 millió dollárt hozott a konyhára a készítőknek a csupán 30 millió dolláros költségvetéssel szemben.

Az interjú során szóba került továbbá Caviezel karrierje, amelyet gyakorlatilag tönkre is vágott a filmben való szerepvállalása:

“Nem volt túl sok választásom, meg kellett védenem a filmet, hiszen hatalmasat robbant. Persze akkor még hittem azt, hogy rengeteg megbízást kapok majd, de nem így történt.”

A Passió: Feltámadás folytatásának munkálataival kapcsolatban egyelőre azonban nincsenek bővebb információk, várhatóan a jövőben azonban gyakrabban is hallhatunk az előkészületekről.

Top 10 keresztény film, amit mindenképp látnod kell

(via Mafab)


Article Tags: · · · · ·