FILMEZZUNK.HU
Érkezik a trónörökös, a Trónok harca két sztárja babát vár

Érkezik a trónörökös, a Trónok harca két sztárja babát vár

1011

Érkezik a trónörökös, a Trónok harca két sztárja babát vár

Rose Leslie (a Vadak egyik tagja, Ygritte) és Kit Harington (Havas Jon) a világsikerű Trónok harca sorozat forgatásán találkoztak először. Ám nem csak a TV képernyő előtt kötötték össze őket romantikus szálak, mivel a színészek a való életben is egymásba szerettek  és össze is jöttek. 2017-ben jegyezték el egymást. Házasságukat nem éppen szűk családi körben képzelték el, ugyanis rá egy évre 2018-ban kötött házasságukat, Times-ban egy hirdetésben tették közzé.

Érkezik a trónörökös, a Trónok harca két sztárja babát vár

A nagy eseményre Skóciában került sor. Miután befejeződött a 8 évig tartó Trónok harca forgatása, a két színész is eltűnt egy időre a reflektorfényből. Most viszont kiderült, hogy első közös gyermeküket várják a dél-angliai, Tudor-korabeli birtokukon, ahova nemrég költöztek. A 33 éves Leslie elmondta:

“Nagy megtiszteltetés, hogy végtelen zöld területek és madárdal vesz minket körbe. No, és persze az imádnivaló szomszédaink. Olyan békés az egész”. – mesélte a színésznő, aki megmutatta gömbölyödő pocakját is .

Sok boldogságot kívánunk Nekik!

Szerző: MéziMcFly

7 meglepő tény a Trónok harca sztárjáról, Kit Harington-ról


Article Tags: · · ·