FILMEZZUNK.HU
A Marvel következő fázisainak kulcsa a Kvantumtér lehet

Most már biztos: Thanos visszatér az MCU-ban!

1674

Most már biztos: Thanos visszatér az MCU-ban

Mostanáig nem kis találgatás övezte, vajon visszatérhet-e az őrült titán a Marvel filmes univerzumában, a Avengers S.T.A.T.I.O.N. virtuális kiállítás azonban megadta erre is a választ. Ráadásul nem tévedtek azok, akik azt gondolták, hogy Thanos majd az Örökkévalókban jut újra szerephez, hiszen ő maga is rokoni kapcsolatban áll Thenaval, akit Angelina Jolie alakít majd a történetben.

A projekt élére Chloé Zhao került, a főbb szerepekben pedig Angelina Jolie, Salma Hayek, Kit Harington, Richard Madden, Kumail Nanjiani, Gemma Chan és Brian Tyree Henry lesznek láthatóak.

“Érthető, hogy ez a történet még nem ért véget. Bár ezt korábban már felvetődött, és azt hiszem, hogy egy fiatal Thanos valóban visszatér majd. Ezt talán olvastam is valahol”

– nyilatkozta mindezzel korábban Jim Starlin képregényíró. Bár az Örökkévalók története alighanem ott veszi fel a szálakat, ahol a 2019-ben mozikba került Végjáték véget ért, a rajongók a Marvel sokkal ősibb világát ismerhetik majd meg. A filmre azonban egyelőre még várnunk kell, hiszen az Örökkévalók 2021. novemberében kerül majd a mozikba.

Michael Rooker újra visszatér a Marvel Univerzumba?

(Via Mafab.hu)

 


Article Tags: · · · · · · · · ·