FILMEZZUNK.HU
Robert Downey Jr. visszatér, mint Sherlock Holmes!

Robert Downey Jr. visszatér, mint Sherlock Holmes!

917

Robert Downey Jr. visszatér, mint Sherlock Holmes!

Noha Robert Downey Jr. szinte biztosan nem tér vissza már többet Vasemberként az MCU-ban, mindez egyúttal azt is jelenti, hogy végre jut ideje a Sherlock Holmes harmadik részének forgatására. A legendás detektív karaktere ugyanis szintén Robert Downey Jr. egyik ikonikus szerepei közé tartozik, az elmúlt években a Marvel igencsak sűrűnek mondható ütemterve miatt azonban szó szerint nem jutott ideje a színésznek arra, hogy elvállalja a Sherlock Holmes 3 főszerepét.

Az eredeti színészpárossal jöhet a Sherlock Holmes 3!

Még tavaly októberben vált hivatalossá, hogy a Warner Bros. elkészíti a harmadik részt, a projekt élére ráadásul nem más, mint a Rocketman rendezője, Dexter Fletcher került. A Sherlock Holmes 3 munkálataiban producerként is résztvevő Susan Downey egy friss interjúban pedig azt is megerősítette, hogy itt némileg többről is van szó, mint egy további folytatásról.

“Igen, el tudunk készíteni egy harmadik filmet, ugyanakkor azt is gondoljuk, hogy lehetőségünk van arra is, hogy valami sokkal nagyobb dolgot építsünk ki, többek között spinoffokat a harmadik rész karakterei számára. Meglátjuk, hogy a Warner Medianak mit sikerül kihoznia az HBO Maxból” – nyilatkozta Susan Downey.

Bár egyelőre meglehetősen csendes a produkció háza tája, a tervek szerint a Sherlock Holmes harmadik része 2022. decemberében kerülhet a mozikba.

Most megismerheted 22 filmsztár partnerét a való életből

(Via mafab.hu)


Article Tags: · ·