FILMEZZUNK.HU
Ridley Scott Gucci-háza Adam Driverrel

Ridley Scott Gucci-háza Adam Driverrel

1164

Ridley Scott Gucci-háza Adam Driverrel

Hosszú évek óta készült rá, most pedig már javában a megvalósításnál tart a rendezőlegenda. Az olasz divatház sötét időszakát bemutató filmje, a House of Gucci két olyan sztár főszereplésével készül, mint Lady Gaga és Adam Driver.

Ridley Scott Gucci-háza Adam Driverrel

Az Alien-filmek rendezője már évekkel ezelőtt arról beszélt, hogy szeretné filmre vinni a Gucci-ház körül valaha zajlott legnagyobb botrányt, Maurizio Gucci 1995. március 27-én való meggyilkolását. Ridley Scott az iparági pletykák szerint eredetileg Angelina Jolie és Leonardo DiCaprio szerepeltetésével kívánta feleleveníteni a borzalmas történteket, de a megvalósítással néhány évet várnia kellett végül, és a tervezett színészeket is lecserélte. A film az év egyik legnagyobb durranásának számít, a nagy mozis portál szerint november végén várható premierrel. Érdekesség, hogy a rendező évekkel ezelőtt megállapodott a családdal, és akkor megnyugtatta a felborzolt kedélyeket, hogy nem áll szándékában botrányfilmet készíteni, a honlap szerint néhány hónap múlva kiderül, a 83 éves rendező még ma is így gondolja-e. A mozifilm Gay Forden szerző The House Of Gucci: A Sensational Story Of Murder, Madness, Glamour, And Greed című könyve alapján készül, de Ridley Scott írta a forgatókönyvet, és a már említett sztárokon kívül olyan filmcsillagokat vonultat fel benne, mint Al Pacino, Jeremy Irons és Jared Lato.

Sokak szerint a rendező egyenesen az Oscarra szánja a filmet, és több kritikus úgy látja, már az elkészülte előtt igazi díjeső-várományos munkáról van szó, hiszen a Star Warsból ismert Adam Driver, akit aztán a Házassági történet című drámában nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölték a legjobb férfi főszereplő kategóriájában, illetve a már Oscar-díjas, kétszeres Golden Globe- és tizenegyszeres Grammy-díjas olasz származású amerikai énekesnő, együtt lehengerlő párost nyújtanak, talán majdnem annyira, mint Gaga hihetetlen sikerű legutóbbi mozifilmjében, A csillag születikben Bradley Cooperrel.

A sztárok csillogása mellett is komor, sötét marad a történet, mivel egy valós, tragikus eseményt dolgoz fel. A közel harminc évvel ezelőtt történt hidegvérű gyilkosság mellett a film Maurizio Gucci és exfelesége, Patrizia Reggiani kapcsolatát mutatja be: a házaspár életét, különválásukat, majd a ragyogó divatbirodalom fejének meggyilkolását, amivel a Lady Gaga általalakított Reggianit vádolták meg, majd ítélték el. A népszerű tervező halála hatalmas felháborodást keltett a kilencvenes évek közepén, senki sem értette, miért kellett meghalnia Maurizio Guccinak, a legendás divatház örökösének, a népszerű tervezőnek. A milánói irodája előtt egy bérgyilkos által kivégzett Gucci megölésének kitervelésével az exnejét vádolták meg, akit aztán bűnösnek találtak, 29 év letöltendő börtönre ítéltek, amiből 18 évet le is ült, majd 2014-es szabadulása után egy luxus ékszermárkánál kezdett dolgozni.

A Vedova Nera, azaz ahogy a média nevezte, a Fekete özvegy kegyetlen terve mögötti motivációjáról még ma is csak találgatni lehet. Az újságok szerint nárcisztikus bosszú vezérelte, amiért férje egy másik nőt választott helyette, és ő nem élhette tovább Gucciként az életét, miközben ő igazibb Guccinak érezte magát a család tagjainál is. Egy interjúban beszélt arról szabadulásakor, hogy reméli, visszamehet a divatházhoz, hiszen ő igazán odatartozik. Reggianinak természetesen a filmről is megvan a véleménye, azt nyilatkozta, hogy nem különösebben boldog, amiért Lady Gaga játssza majd őt, hiszen a színésznő nem vette a fáradtságot, hogy személyesen is találkozzanak.


Article Tags: ·