FILMEZZUNK.HU
Dwayne Johnson fekete Supermanről álmodik

Dwayne Johnson fekete Supermanről álmodik

3018

Dwayne Johnson fekete Supermanről álmodik

Nincs messze az idő, amikor Supermant fekete bőrű színész fogja alakítani” – mondja Dwayne Johnson, aki egészen biztosan Halálos iramban: Hobbs & Shaw című filmjéből merítette az ötletet. Az akciófilm főgonosza ugyanis Idris Elba, akinek szülei Sierra Leonéből, illetve Ghanából származnak. Genetikailag módosított terroristát játszik, aki autókat képes falhoz vágni és fél kézzel elbánik egy kisebb hadsereggel. A karakter nem véletlenül Fekete Supermannek becézi magát.

Dwayne Johnson királynak áll Robert Zemeckis új filmjében

A 2019-es év egyik legnagyobb durranása 200 millió dolláros költségvetésének jelentős százalékát egyértelműen a látvány vitte el, de emellett komoly összeget fordított a Universal a három főszereplő fizetésére is. A film főgonosza, a Fekete Superman-t alakító Idris Elba 8 milliót, míg a Deckard Shaw bőrébe bújt Jason Statham 13 millió dollárt kapott a szerepéért. Ennél jobban csak Dwayne Johnson járt, aki Hobbs karakteréért 20 millió dollárt, vagyis körülbelül 6 milliárd forintott tett zsebre. Egyébként Johnson és Statham, mint a film producerei is szerepet vállaltak a projektben.

A hírek szerint az Universal stúdió elég fantáziát lát ahhoz, hogy egy saját trilógiát is összerakjon nekik, vagyis még legalább két újabb moziban számíthatunk Hobbs és Shaw pofonjaira és epés megjegyzéseire.

10 Dwayne Johnson film, amit kár lenne kihagyni

(UIP hírek)


Article Tags: · · ·