FILMEZZUNK.HU
6 érdekes tény a Loki sorozatról

6 érdekes tény a Loki sorozatról

957

Loki érdekességek

10 évet kellett várnunk rá, hogy a csínytevés istene Loki és ezzel Tom Hiddleston megkapja azt, ami valójában már évek óta járt volna neki a Marveltől, egy saját sorozat, melynek végre Ő maga lehet a főszereplője. A sorozat idén indult útjának, de már tavaly berendelték a széria 2. évadát. A Loki-variáns 6 részes első évada a héten ért véget, de hála Odinnak nem a sorozat fináléját izgulhattuk végig, hanem csak az évadzárót. Így összegyűjtöttünk Nektek 6 érdekes tényt a sorozatról, hogy míg a következő széria megérkezik, addig se unatkozzatok.

1. A logó állandóan változó fontjai jelölhetik egyfelől a Loki-variánsokat (és ugye van belőlük jó néhány az elnök Lokitól kezdve az aligátor Lokiig), viszont nem kizárólag ezért szavaztak az alkotók az örökké változó betűtípusok mellett. Loki egy igazi lényegi alakváltó, aki olyan, mint a higany. Néha ő maga sem tudja, melyik oldalon is áll a Marvel univerzumában: született, megbízhatatlan gazember, vagy hős, aki megváltotta magát, amikor szembeszállt Thanossal? Ha akar, pillanatok alatt alakul át a tökéletes ellenpontjává, Amerika Kapitánnyá, 8 évesen viszont csont nélkül ijesztette halálra Thort kígyóból Lokivá változva. Michael Waldron szerette volna, ha Loki, az MCU legbonyolultabb konstrukciója egy vibráló, folyton változó logóban köszön vissza és teszi le a legfontosabb statementjét: sosem tudhatod, mire készül a következő pillanatban, ahogy ő maga sem.

6 érdekes tény a Loki sorozatról

2. A nyitójelenet Robert Zemeckis 1997-es filmjére, a Kapcsolatra utal, amiben hasonlóan azt láthatjuk, hogy szépen lassan eltávolodunk a Földtől az univerzum mélyébe és közben történelmi beszédeket és zenéket hallunk. Ezek egyre halkabbá válnak, majd teljes csend, mire a kamera felfedi, hogy az egész univerzum a főszereplő szemében volt. Ahogy a Loki nyitánya elhalkul, halljuk, ahogy Sylvie azt kiáltja: „nyisd ki a szemed!”. Amúgy nem ez az első Marvel-sorozat, ami megidézte a Kapcsolat című filmet: a WandaVízió akkor utalt rá, amikor  Monica Rambeau szuperhőssé változott, miközben átküzdötte magát a falon, amit Wanda húzott az általa elvarázsolt kisváros köré.

3. A női variánst alakító Sophia Di Martino szerint a 3. rész felvétele jelentette a legnagyobb kihívást a sorozat forgatásán. Itt ugyanis szinte minden megépített és igazi volt, amit láttál: a robbanások, a tűz, a törmelékek, szóval éjszakákon át dolgoztak nem csak az apokalipszis helyszínén, de a felvételeken is. Hogy szinten tartsa a motivációt, Tom Hiddleston, aki egyben producere is a sorozatnak, minden este gondoskodott róla, hogy izgalmas food truckok szállítsák a stábnak a vacsorát.

6 érdekes tény a Loki sorozatról

4. A TVA bírájáról eddig nem nagyon ejtettünk szót, pedig sokkal érdekesebb karakter annál, hogy csak úgy elfeledkezzünk róla. A sorozatban kiderül, hogy a valódi neve Rebecca Tourminet, egy ohioi iskola igazgatója. Ez a név egyébként egy alias, amit Ravonna felvett a képregényekben, miután elárulta Kanget. Mert igen: Ravonna és Kang között nem kevés a kapcsolat. Egészen konkrétan 2D-ben Ravonna Kang barátnője volt. Ám a mi Ravonnánk egyelőre nem is tud Kang létezéséről, szóval még bármi történhet kettejük között a második évadban.

6 érdekes tény a Loki sorozatról

5. A Jonathan Majors által alakított Ő, aki marad egyértelműen egy Kang, a hódító-variáns, de az Ő, aki marad név egy teljesen különálló karakterre is utal a Marvel képregényeken belül. Az Idő Végén álló Citadella (ahová Sylvie és Loki megérkezik) volt Ő, aki marad birodalma az 1976-os Thor képregényben is. Itt Thor és Jane Foster megtudják, hogy a Citadellában lévő férfi alapította a TVA-t és ő alkotta meg a Time Keeperst is, viszont soha nem volt Kang egy változata. Ennek ellenére Thornak és Jane-nek is volt egy Lokiékhoz nagyon hasonló pillanata, amikor az egyikük meg akarta ölni Őt, míg a másikuk inkább meghallgatta volna a mondandóját.

Loki után szabadon: a Marvel hivatalosan is megerősítette, hogy számos LMBTQ karakterrel bővül a moziverzum

6. A végére hagytuk a kedvencünket, Sophia Di Martino jelmezét, amiről a színésznő csak nemrég árulta el, hogy zseniális tervezője, Christine Wada jelentős változtatásokat eszközölt rajta. Mindezt azért, hogy Sophia gyorsan és hatékonyan megszabadulhasson tőle két jelenet között, amikor kisbabáját szoptatta.

Szerző: MéziMcFly

15 dolog, amit nem gondoltál volna Tom Hiddlestonról


Article Tags: · · ·