I Saw the Devil (2010) – Kritika

I Saw the Devil (2010) – Kritika

248

I Saw the Devil (2010) – Kritika

A dél-koreai bosszúfilm-kultúrát gyarapítja Kim Jee-woon I saw the Devil-je, amely pár évvel a műfaji aranykor kezdete után készült. Ennek alapjait Chan-Wook Park fektette le a 2000-es évek eleji bosszútrilógiájában, amelyben A bosszú ura (2002) és A bosszú asszonya (2005) közé minden idők egyik legjobb filmje, az Oldboy ékelődött. Miután a(z elsősorban koreai) filmművészet precedenst teremtett arra, hogy a bosszú akkor is bosszút szül, ha számunkra azonosulható karakter hajtja végre, vagy átélhető események után végzi azt, azután a „hőst” és annak motivációját és eszközeit kellett elidegeníteni a képernyő nézőjétől. Ez Hollywoodban 2008-ban következett be, amikor a „műfajok kivégzője”, Clint Eastwood a western után a Gran Torino című műremekében a bosszúfilmmel számolt le. Ezt követően jött válasz a bosszúfilmre, mint műfajra és elsősorban koreai megfelelőire az I saw the Devil formájában, attól a rendezőtől, aki már jó pár zsánert gondolt újra és nem szűkölködött egy már ismert jelenség ismeretlen oldalról való szemléltetésében. Előbbire példa A jó, a rossz és a furcsa posztmodern-western vígjátéka, utóbbit pedig a Két nővér szemlélteti, ahol egy szokatlan betegség kerül a horror és a pszichothriller ötvözetébe.

I Saw the Devil (2010) – Kritika

Kim Jee-woon filmjének egyik legszebb, koreai filmművészet előtti tiszteletadása, amikor megjeleníti az ikonikus alagutat, ahol Bong Joon Ho – egy sorozatgyilkosról szóló – kultfilmjének, A halál jelének csúcsponti jelenete játszódott.

A szokásostól eltérő bosszúfilm a berobbanó események gyújtózsinórjánál kezdődik, amikor is egy nő bajba kerül, majd segítségére sietnek, azonban a megmentő képében egy pszichopata sorozatgyilkos jelenik meg, Jang, (történetesen az Oldboy azonosulhatóbb főszereplője Choi Min-sik), aki annak ellenére, hogy a nő terhes, lemészárolja. Az áldozat férje, Kim (Lee Byung-hun) ügynökként dolgozik, így képzettsége adott a gyilkos előkerítésére, azonban ő nem a bűnös elfogását választja, hanem folyamatosan kontroll alatt szeretné tartani a neje gyilkosát és közbelépni, ahányszor ki szeretné élni beteges vágyait újabb ártatlan prédáin, ezzel folyamatos bosszút gyakorolva. Módszere hasonlít a gyilkoséhoz, azonban ő maga a törvényszegőt kezeli prédaként és kezdi el irányítani az életét, megfosztva a pszichopatát azon eszközeitől, amelyek alkalmazása az eddigi összes bűnéhez vezetett. A nyomozó és a sorozatgyilkos párharcát nézhetjük végig a képernyőn és a film hagy elég időt meghozni a döntést, hogy melyikük használ humánusabb módszereket, ki az üldözött és ki az üldöző – amely szerepek rendszeresen váltakoznak.

I Saw the Devil (2010) – Kritika

Az I saw the Devilben a műfaj egyes elemei kerülnek kiforgatásra, nem újdonság a tragédiát átélt,  bosszúvágy által fűtött szereplő motivációjának megértése, azonban itt a főszereplők emberi mivoltukból való kiforgatása történik, a tragédia elszenvedője és az okozója egyaránt gyilkossá válik. Amely érzelmek a bosszú útjára terelték az özvegyet, azoknak a bosszú kivitelezése közben a puszta eredete/ nyoma is eltűnik és a cselekmény kibontakozásával egyre jobban mosódik el a határ a két főszereplő között, a végén már szinte elfelejtjük, hogy ki áll kin bosszút. Ezen felül a film ötvözi a koreai filmművészet hagyatékát:

láthatóan a bosszúfilm-trilógiából táplálkozik és gondolja újra, majd vezeti más irányba a történetet, valamint a sorozatgyilkos-karakter elemeit fürkészve felfedezhetők A halál jele gyilkosával való apróbb hasonlóságok.

A megszokott bosszúfilm szerepét tehát felépítésében töri meg az I Saw the Devil, amelyet a fordulattal teli forgatókönyvén és kiváló rendezésén kívül a két koreai színészikon emel a magasba,  párharcukat övező folyamatos izgalom és figyelem fenntartásában emelkedik ki és teszi ezt a film közel két és fél óráján keresztül.

//Kritika: Csuka Gergő//

A valaha volt 20 legjobb krimi film az IMDB szerint

I Saw the Devil (2010) – Kritika A dél-koreai bosszúfilm-kultúrát gyarapítja Kim Jee-woon I saw the Devil-je, amely pár évvel a műfaji aranykor kezdete után készült. Ennek alapjait Chan-Wook Park fektette le a 2000-es évek eleji bosszútrilógiájában, amelyben A bosszú ura (2002) és A bosszú asszonya (2005) közé minden idők egyik legjobb filmje, az Oldboy ékelődött. Miután a(z elsősorban koreai) filmművészet precedenst teremtett arra, hogy a bosszú akkor is bosszút szül, ha számunkra azonosulható karakter hajtja végre, vagy átélhető események után végzi azt, azután a „hőst” és annak motivációját és eszközeit kellett elidegeníteni a képernyő nézőjétől. Ez Hollywoodban 2008-ban következett be, amikor a „műfajok kivégzője”, Clint Eastwood a western után a Gran Torino című műremekében a bosszúfilmmel számolt le. Ezt követően jött válasz a bosszúfilmre, mint műfajra és elsősorban koreai megfelelőire az I saw the Devil formájában, attól a rendezőtől, aki már jó pár zsánert gondolt újra és nem szűkölködött egy már ismert jelenség ismeretlen oldalról való szemléltetésében. Előbbire példa A jó, a rossz és a furcsa posztmodern-western vígjátéka, utóbbit pedig a Két nővér szemlélteti, ahol egy szokatlan betegség kerül a horror és a pszichothriller ötvözetébe. Kim Jee-woon filmjének egyik legszebb, koreai filmművészet előtti tiszteletadása, amikor megjeleníti az ikonikus alagutat, ahol Bong Joon Ho – egy sorozatgyilkosról szóló – kultfilmjének, A halál jelének csúcsponti jelenete játszódott. A szokásostól eltérő bosszúfilm a berobbanó események gyújtózsinórjánál kezdődik, amikor is egy nő bajba kerül, majd segítségére sietnek, azonban a megmentő képében egy pszichopata sorozatgyilkos jelenik meg, Jang, (történetesen az Oldboy azonosulhatóbb főszereplője Choi Min-sik), aki annak ellenére, hogy a nő terhes, lemészárolja. Az áldozat férje, Kim (Lee Byung-hun) ügynökként dolgozik, így képzettsége adott a gyilkos előkerítésére, azonban ő nem a bűnös elfogását választja, hanem folyamatosan kontroll alatt szeretné tartani a neje gyilkosát és közbelépni, ahányszor ki szeretné élni beteges vágyait újabb ártatlan prédáin, ezzel folyamatos bosszút gyakorolva. Módszere hasonlít a gyilkoséhoz, azonban ő maga a törvényszegőt kezeli prédaként és kezdi el irányítani az életét, megfosztva a pszichopatát azon eszközeitől, amelyek alkalmazása az eddigi összes bűnéhez vezetett. A nyomozó és a sorozatgyilkos párharcát nézhetjük végig a képernyőn és a film hagy elég időt meghozni a döntést, hogy melyikük használ humánusabb módszereket, ki az üldözött és ki az üldöző – amely szerepek rendszeresen váltakoznak. Az I saw the Devilben a műfaj egyes elemei kerülnek kiforgatásra, nem újdonság a tragédiát átélt,  bosszúvágy által fűtött szereplő motivációjának megértése, azonban itt a főszereplők emberi mivoltukból való kiforgatása történik, a tragédia elszenvedője és az okozója egyaránt gyilkossá válik. Amely érzelmek a bosszú útjára terelték az özvegyet, azoknak a bosszú kivitelezése közben a puszta eredete/ nyoma is eltűnik és a cselekmény kibontakozásával egyre jobban mosódik el a határ a két főszereplő között, a végén már szinte elfelejtjük, hogy ki áll kin bosszút. Ezen felül a film ötvözi a koreai filmművészet hagyatékát: láthatóan a bosszúfilm-trilógiából táplálkozik és gondolja újra, majd vezeti más irányba a történetet, valamint a sorozatgyilkos-karakter elemeit fürkészve felfedezhetők A halál jele gyilkosával való apróbb hasonlóságok. A megszokott bosszúfilm szerepét tehát felépítésében töri meg az I Saw the Devil,…
Színészi alakítás - 90%
Történet - 90%
Rendezés - 92%
Karakterek - 90%
IMDB - 78%
RottenTomatoes - 87%

88%

User Rating: Be the first one !
88

Article Tags: · · · · · · · · · · ·

Comments are closed.

Filmezzünk!

Filmezzünk!

Nox App Player Download